Vágólapra másolva!
Már csak négy játéknap van hátra az Eb-selejtezőkből, és november végére eldől, hogy melyik 14 válogatott csatlakozik a kontinensviadal két rendezőjéhez, Ausztriához és Svájchoz - egyelőre még azonban rajtuk kívül egyetlen csapat sem érezheti magát biztos befutó pozícióban. A legutóbbi fordulók után azért valamelyest tisztult a kép, de a legtöbb csoportban még mindig legalább három együttes verseng a továbbjutásért, az egyetlen kivételt a D csoport jelenti. A szombati játéknap előtt áttekintjük az esélyeket.

A magyar válogatott csoportjában a legutóbbi kettős játéknap előtt még négy együttes volt versenyben a továbbjutásért, de a bosnyákok két veresége visszaállította az eredeti, papírformának megfelelő hármas küzdelmet az első két helyért.

Az élen jelenleg az aktuális Európa-bajnok görög együttes áll, amelynek mérlegéből csak a törökök elleni hazai vereség lóg ki - de az nagyon. Otto Rehhagel csapata szinte érthetetlen módon kapott ki otthon a félholdasoktól, e meccstől eltekintve kontinensbajnokhoz méltóan szerepel, de ahhoz, hogy a selejtezősorozat végén is továbbjutó pozícióban álljon, mindenképpen pontot kell majd szereznie Törökországban.

A válogatott egyébként még mindig elsősorban a 2004-es Eb-n szerepelt csapatra épül, új emberként csak a csatár Teofanisz Gekasz és a középhátvéd Vaszilisz Toroszidisz épült be tartósan. A gárda továbbra sem a látványos támadójátékáról ismert, ellenben védekezése kiváló, éppen ezért érthetetlen a törökök elleni 4-1-es zakó - a többi hét meccsen összesen négy gólt kapott az együttes.

A hullámzó teljesítmény azonban a csoport többi tagjára is érvényes, a norvégok például alighanem máig nem értik, hogy miként tudtak otthon vereséget szenvedni Bosznia-Hercegovina ellen. A skandinávok nem csak azt a 90 percet, hanem a törökök elleni idegenbeli összecsapást is alaposan elrontották, hiszen ott már 2-0-ra vezettek, mégsem tudtak nyerni.

Age Hareide mester a kapus Thomas Myhrében találta meg a bűnbakot, hiszen a törökök elleni mérkőzés óta nem ő áll a kapuban - tény, hogy alaposan benne volt mind a két kapott találatban. A norvég együttes számára így a törökök elleni otthoni meccs lesz a sorsdöntő, amit mindenképpen hoznia kell, különben lemaradhatnak az Eb-ről.

A törökök is hasonlóan felemásan szerepeltek eddig, hiszen négy győzelemmel kezdték a sorozatot, a következő három összecsapáson azonban nyeretlenek maradtak, és a magyarok ellen sem játszottak valami meggyőzően - más kérdés, hogy némi külső segítséggel azért be tudták gyűjteni a három pontot.

Ezzel együtt látszott, hogy Fatih Terim együttesénél valami nem stimmel, de a törökök így is kiharcolhatják az Eb-szereplést. Ehhez persze mindenképpen hozniuk kell majd a Görögország elleni hazai mérkőzést, amit alighanem még a magyarok elleni meccsnél is félelmetesebb hangulatban játszanak majd le.

Szombati párosítás:
MAGYARORSZÁG - MÁLTA, Szusza Ferenc Stadion 16.20
Moldova - Törökország, Kisinyov 20
Görögország - Bosznia-Hercegovina, Athén 20.30