Garami megmentette a magyar edzők becsületét

Végre eljött a várva várt nap, hogy kiderüljön, melyik volt az elmúlt húsz év legjobb magyar válogatottja. Virtuális házibajnokságunk döntőjébe - meghajolva olvasóink akarata előtt - Garami József 1987-ben Görögországon átgázoló csapata és Lothar Matthäus 2004-ben a németeket móresre tanító tizenegye verekedte be magát. Az [origo] exkluzív tudósításban számol be a kivételes összecsapásról.

Garami József: "A labda gömbölyű, így fenállt a veszélye, hogy felborul a papírforma. Egy-két játékos csak árnyéka volt önmagának, de az eredménnyel elégedett vagyok."

Lothar Matthäus: "Büszke vagyok a játékosaimra, különösen Torghelle és Bodnár küzdőszelleme tetszett. Egy romhalmazt vettem át, viszont most olyan csapatot hagyok itt, amelynek van tartása, és tudja, mit akar. Sajnos, bizonyos emberek nem engedik, hogy befejezzem a megkezdett munkát, ezért elfogadtam a ZDF ajánlatát. Visszatérek Némtországba, ahol egy rövidesen induló valóságshow-ban fogok szerepelni."

Torghelle Sándor: "Nem tudom, mi a probléma, szerintem kicsit fel lett fújva ez az egész, hiszen futballberkekben gyakran mókázunk egymással hasonlóképpen."

Détári Lajos: "Most játszottam utoljára a válogatottban, jöjjenek a fiatalok! Sajnos, ilyen közegben nem érdemes dolgozni."

Gera Zoltán: Én nem mondtam, hogy megkeresett a Middlesbrough. Azt mondtam, kérek egy kis borogatást. Nem ez az első eset, hogy az újságírók elferdítik a szavaimat."

Mészöly Kálmán, szakkomentátor: "Igyekeztem szakszemmel is nézni az összecsapást, de meg kell mondjam, a szív az, ami nekem leginkább hiányzott. Hogy odamegyek, megeszem a labdát, ha kell, a pali hátát leszakítom, ha éppen arra van szükség. De azért azt hiszem, ez a meccs is igazolja, hogy valami beindult a magyar futballban."