Vágólapra másolva!
Egy ország átkozta el a Mezey György-féle 1986-os válogatottat mexikói leszereplésekor, ma azonban már tudjuk, a 21 évvel ezelőtti világbajnoki részvétel a magyar foci utolsó valamirevaló sikere volt. Azóta jött 18 szövetségi kapitány, a felfokozott várakozást és a nagy ígéreteket azonban legfeljebb aprócska fellángolások követték, és végül valamennyien kudarcot vallottak. Jelenleg éppen Várhidi Péter próbál fiatalítani, ám mert a szövetség szerint "letért az útról", a jövőben Mészöly Kálmán, Bicskei Bertalan és Dunai Antal szakmai felügyelete próbálja majd visszatéríteni oda. A kiöregedettnek titulált focistáknak persze nem tetszik a mellőzés, nemrégiben ki is akarták hívni egy meccsre Várhidi csapatát. Ez adta az ötletet: ha már a világ, illetve Európa jobb csapataival nem vagyunk pariban, érdekesebb lenne saját korszakaink csúcstizenegyeit megversenyeztetni egymással. Vajon mit kezdene Disztl Péter Kenesei Krisztián lövéseivel? Ki tudná-e cselezni Priskin Tamás Pintér Attilát? Az első körben önök dönthetik el, az elmúlt húsz év melyik négy csapata kerüljön be az elődöntőbe.
Ön szerint melyik csapat a legerősebb?
GaramiéMészölyéVerebeséCsankéBicskeiéGelleiéMatthäuséVárhidié
Disztl P.PetryVéghSáfárKirályKirályKirályVégh
SallaiMónosPuglitsLőrinczFehérUrbánBodnárSzélesi
TomaDisztl L.BánfiSebőkHrutkaDragónerJuhászJuhász
PéterLimpergerKuttorLipcseiSebőkGyepesStarkBalogh
HerédiGarabaBordásKeresztúriMátyusFehérTóth A.Vanczák
BognárSzalmaAlbertMracskóLisztesLipcseiSzélesiBuzsáky
DétáriNagy T.DétáriNyilasHalmaiDárdaiRósa D.Tóth B.
GarabaBognárLipcseiHalmaiIllésLisztesLeandroHajnal
KiprichLőrinczVinczeEgressyHerczegLőwHusztiTőzsér
MészárosKiprichCsertőiKovács Z.Horváth F.TököliGeraGera
HajszánKovács K.KlauszOroszKorsósKeneseiTorghellePriskin
155001outform.html400350155002outform.html400350155003outform.html400350155004outform.html400350155005outform.html400350155006outform.html400350155007outform.html400350155008outform.html400350