Keressük az elmúlt húsz év legjobb magyar válogatottját

Egy ország átkozta el a Mezey György-féle 1986-os válogatottat mexikói leszereplésekor, ma azonban már tudjuk, a 21 évvel ezelőtti világbajnoki részvétel a magyar foci utolsó valamirevaló sikere volt. Azóta jött 18 szövetségi kapitány, a felfokozott várakozást és a nagy ígéreteket azonban legfeljebb aprócska fellángolások követték, és végül valamennyien kudarcot vallottak. Jelenleg éppen Várhidi Péter próbál fiatalítani, ám mert a szövetség szerint "letért az útról", a jövőben Mészöly Kálmán, Bicskei Bertalan és Dunai Antal szakmai felügyelete próbálja majd visszatéríteni oda. A kiöregedettnek titulált focistáknak persze nem tetszik a mellőzés, nemrégiben ki is akarták hívni egy meccsre Várhidi csapatát. Ez adta az ötletet: ha már a világ, illetve Európa jobb csapataival nem vagyunk pariban, érdekesebb lenne saját korszakaink csúcstizenegyeit megversenyeztetni egymással. Vajon mit kezdene Disztl Péter Kenesei Krisztián lövéseivel? Ki tudná-e cselezni Priskin Tamás Pintér Attilát? Az első körben önök dönthetik el, az elmúlt húsz év melyik négy csapata kerüljön be az elődöntőbe.

Szövetségi kapitány: Verebes József (1993-94, 1 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség)

Verebes is volt már egyszer kapitány, mielőtt 1993-ből újra lehetőséget kapott, és bár első regnálása idején is szívesen foglalkoztatta "saját embereit" - Híres Gábor, Kékesi Rezső -, a második korszakában jóval jellegzetesebb válogatottat rakott össze, egy csomó új arccal, ám minden addiginál rosszabb eredményekkel.

A nemzeti tizenegy irányítását félállásban vállaló tréner úgy vette át a posztot az 1994-es vb selejtezője alatt, hogy Jenei Imre és Puskás Ferenc után immár a harmadik magyar kapitány volt a sorozatban, amelyet többek között az Izland elleni kettős vereség fémjelzett.

Verebes minden idők legtöbb győri futballistájával felálló válogatottjával az Oroszország elleni, már tét nélküli hazai meccsen ismerkedhetett meg a publikum, és talán ez volt az első olyan találkozó a magyar futball történetében, amikor a 3-1-es vereség ellenére minden illetékes felfedezte a bizató jeleket a magyarok játékában.

Maga a Mágus így értékelt a lefújás után: "Új korszak kezdődött, sokan most jutottak először szóhoz a válogatottban, valamennyien megállták a helyüket, elégedett vagyok velük. Úgy érzem, ez az új szellemű magyar csapat, amely tűzbe tudta hozni a közönséget, egyenrangú partnere volt a klasszisokkal teletűzdelt orosz válogatottnak."

1993. 09. 08., Budapest, Üllői út, 10 000 néző, vb-selejtező
Magyarország - Oroszország 1-3 (1-1)
A magyar kezdőcsapat: Végh - Bánfi - Puglits, Kuttor, Bordás - Albert, Détári, Lipcsei, Vincze I. - Csertői, Klausz
gól: Pjatnyickij (14.), J. Nyikiforov (19. - öngól), Kirjakov (54.), Borodjuk (90.).

Az új szellemű legénység azonban a továbbiakban sem váltotta meg a világot, csupán Luxemburgot tudta (1-0-ra) megverni, viszont összeszedett hét vereséget, köztük egy 7-1-es hollandiai fiaskót. A gyenge eredmények mellett a közvéleményt tovább hergelték a strandpapucsban és bermudában szívesen mutatkozó kapitány nagyzoló nyilatkozatai, például Klausz László "Európa-klasszis" játékáról, vagy arról, hogy a borzasztó mérleg dacára "már külföldön is jegyzik a Verebes-csapatot."

Más kérdés, hogy bár annak idején boldog-boldogtalan megkérdőjelezte Verebes döntéseit, a kritikák által többször földbe döngölt Végh, Kuttor vagy Klausz később más kapitányoknál is szerepet kapott.

Szövetségi kapitány: Csank János (1996-97, 6 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség)

Emlékszünk rá, tíz évvel ezelőtt mennyit élcelődtünk a Csank-csapat Helsinkiben szerzett egyenlítő gólján, amelynek köszönhetően pótselejtezőt játszhatott a válogatott a világbajnoki részvételért. Való igaz, a továbbjutáshoz minden idők egyik legviccesebb találata vezetett el az utolsó csoportmeccs utolsó percében (egy szögletet követően Hyypiä kétségbeesetten menteni akart, de Oroszt találta el, az MTK csatáráról a finn kapu felé pattanó labdát Mahlio próbálta meg kivágni, de pont az előtte bukdácsoló Moilanenbe lőtt, akinek a hátáról a kapuba vánszorgott a labda), az irónia azonban minden bizonnyal alábbhagyott volna, ha előre tudjuk, hogy a magyar válogatott akkor jutott el utoljára ilyen messzire egy selejtezősorozatban.

1997. 10. 11., Helsinki, 32 000 néző, vb-selejtező
Finnország - Magyarország 1-1 (0-0)
A magyar kezdőcsapat: Sáfár - Lőrincz - Sebők V., Lipcsei, Keresztúri - Mracskó, Nyilas, Halmai, Egressy - Kovács Z., Orosz F.
gól: Sumiala (62.), illetve Moilanen (öngól, 92.)

A Csank-féle alakulat ugyan nem futballozott látványosan, de képes volt a jól szervezett, stabil mezőnyjátékra, a legtöbb csapat ellen jó lehetett egy döntetlenre. Ugyanakkor az volt a sajátossága, hogy az utolsó tíz percben rendre betlizett, három selejtezőn is (egyszer Norvégia, kétszer Svájc ellen) a végjátékban vesztett pontot vagy pontokat, vagyis ha a mérkőzések 80 percig tartottak volna, akkor a csapat csoportgyőztesként jutott volna ki a franciaországi vb-re.

Persze, ezt a statisztikát már senki sem emlegette fel a Jugoszlávia elleni 1-12-es gólkülönbséggel zárult párharc után. Az ott látottakat értékelni nemigen lehetett, még az első meccs szünetében, a plávik ötgólos vezetésnél mikrofonvégre kapott Csank János is csak annyit tudott kinyögni az őt megállító riporternek: "nem gondoltam volna, hogy ilyen bénák lesznek".