Vágólapra másolva!
A hétközi koppenhágai Bajnokok Ligája-vereséget követően a Premier League-ben is nehéz feladat előtt áll a Manchester United, hiszen az idény meglepetéscsapatát, a Portsmouth-t fogadja. Spanyolországban zsinórban ötödik hazai sikerét gyűjtheti be a Sevilla, míg a Serie A-ban egy esetleges győzelemmel (illettve a Palermo botlásával) megerősítheti vezető helyét az Inter.

Az éllovas Internazionaléra könnyűnek tűnő mérkőzés vár az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A 10. fordulójában, így a Palermo esetleges botlásával megerősítheti vezető helyét a tabellán.

A milánóiak remek hangulatban várhatják a még nyeretlen Ascoli vendégjátékát, hiszen a múlt héten a városi rivális AC Milant győzték le egy látványos összecsapáson 4-3-ra, míg kedden a CSZKA Moszkva otthonából hozták el a három pontot a Bajnokok Ligájában.

"Nagyot léptünk előre az elmúlt időszakban, különösen pszichikailag. Épp ezért az lenne a legnagyobb hiba, ha kényelmesebben állnánk hozzá a vasárnapi találkozóhoz" - intett óvatosságra Roberto Mancini vezetőedző.

A szintén 21 pontos Palermo háza táján már korántsem lehet ennyire jó a hangulat, az együttes ugyanis csütörtökön hazai pályán 1-0-ra kikapott az angol Newcastle Unitedtól az UEFA-kupában. A szicíliai gárda a Sampdoria ellen javíthat.

A harmadik AS Roma vasárnap este fogadja a 15 pontos büntetése miatt utolsó előtti Fiorentinát.