Vágólapra másolva!
A hétközi koppenhágai Bajnokok Ligája-vereséget követően a Premier League-ben is nehéz feladat előtt áll a Manchester United, hiszen az idény meglepetéscsapatát, a Portsmouth-t fogadja. Spanyolországban zsinórban ötödik hazai sikerét gyűjtheti be a Sevilla, míg a Serie A-ban egy esetleges győzelemmel (illettve a Palermo botlásával) megerősítheti vezető helyét az Inter.

A második helyezett Sevilla sorozatban ötödik hazai sikerére tör a spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 9. fordulójában, amelyben az Osasuna lesz a vendége.

Az UEFA-kupa-győztes gárda mostani teljesítményét látva sokan úgy gondolják, a csapat ebben az idényben akár arra is képes lehet, hogy megismételje 1946-os produkcióját, amikor megnyerte a pontvadászatot.

A sevillaiak mindössze egy pont hátránnyal lemaradva követik az éllovas és címvédő Barcelonát, amely a Chelsea elleni, hétközi, 2-2-es döntetlennel végződött BL-ütközet után a Deportivo La Coruna otthonában lép pályára, a papírforma alapján győzelmi reményekkel. Igaz ez még akkor is, ha a hazaiak eddig mind a négy mérkőzésüket megnyerték saját közönségük előtt.

A BL-ben már nyolcaddöntős, a bajnokságban harmadik helyen álló Real Madrid a Celta Vigót fogadja, míg a legrangosabb európai kupasorozatban már szintén a 16 között járó Valencia az Espanyolnál vendégeskedik, s - csakúgy, mint a királyi gárda esetében - meglepetés lenne, ha nem gyűjtené be mind a három pontot.