Vágólapra másolva!
Sűrű hónapok állnak az olasz labdarúgás mögött, májusban mindenki a mélypontot emlegette, amikor kirobbant a bundabotrányként elhíresült ügy, majd a világbajnoki győzelem eufóriát és mámort okozott a futballt a vallással egy szinten kezelő népnek, hogy aztán a botrány miatt kiszabott büntetések, és a rossz Eb-selejtezőbeli rajt miatt ismét a keserűség váltsa fel az örömöt. Összeállításunkban összeszedtük ennek az "érzelmi hullámvasútnak" az egyes állomásait, egyúttal felidézzük az elmúlt hónapok legfontosabb történéseit.

Május 31-én végre a futball került előtérbe, a válogatott a szintén vb-résztvevő Svájccal csapott össze a bokatöréséből felépült Tottival a soraiban, a Roma irányítója ugyan szürkén játszott, de Gilardino góljával végül 1-1 lett az eredmény. Két nappal később a vébéújonc Ukrajna volt az ellenfél, itt is döntetlen lett a vége, csak ezúttal gól nélküli.

Persze zajlottak az események a calcio caosbnak nevezett ügyben is, Mario Stagliano vizsgálóbíró kategórikusan kijelentette, hogy ha rajta múlik, akkor a Juventus a másodosztályba kerül, és elveszíti a legutóbbi két bajnoki címét. Közben egyre több klub jelentkezett be a Zebrák sztárjaiért, Fabio Capello pedig nem írta alá azt a nyilatkozatot, amely garancia lett volna arra, hogy a Serie B-be is követi a csapatot. Érdemes felidézni a mester szavait, amelyek a bajnoki cím megszerzésekor kerültek rögzítésre: "Én biztosan itt maradok, nincs okom elhagyni a klubot, amelyet nagyon szeretek, és amely ennyire erős, versenyképes" - mondta Capello, igaz amikor Rómában dolgozott még arról esküdözött, hogy soha nem lesz a Juventus edzője...

Június 4-én Fabio Cannavarót és David Trezeguet-t idézték be a római ügyészségre, ahol tanúként hallgatták ki őket, ugyanis mindketten a GEA pártfogoltjai voltak, négy nappal később megint nagyüzem volt, többek között Tullio Lanesét, az Olasz Játékvezetők Szövetségének lemondott elnökét, Luigi Del Nerit, a Chievo, a Roma és a Palermo egykori trénerét, Paolo Bertini, Gianluca Paparesta, Salvatore Racalbuto és Massimo De Santis játékvezetőket kérdeztek az ügy kapcsán.

Ekkor viszont már a világbajnokság került előtérbe, ahol a squadra azurra az egyik legnehezebb csoportba került, Csehország, Ghána, és az Egyesült Államok társaságában. Az újonc afrikaiak elleni nyitányra az előzmények miatt jókora lelki teherrel készültek az égszínkékek, akik ráadásul hirhedten nehezen lendülnek játékba a nagy tornákon, ennek ellenére Pirlo átlövésével és Iaquinta szemfüles góljával 2-0-s győzelmet arattak, és leginkább arra kellett figyelniük, hogy nehogy valaki megsérüljön a néha a brutalitás határát súroló ghánai belépők miatt.

Az amerikaiak ellen már csikorgott a gépezet, Gilardino fejesére Zaccardo öngólja volt a válasz, majd De Rossi rendezte át könyökkel McBride arcát, de még a szünet előtt a tengerentúliak is megfogyatkoztak Mastroeni piros lapja miatt. Sőt, Pope is követte társát az öltözőbe fordulás után, de a taljánok nem tudtak mit kezdeni az emberlőnnyel, az amerikaiak hősiesen játszottak, és egyes szakaszokban közelebb is álltak a győzelemhez, így a csehek elleni utolsó meccs nagy izgalmakat ígért.