Vágólapra másolva!
Azok után, hogy az AC Ajaccio az előző idényben története legjobb élvonalbeli szereplését produkálta, a klub meg tudta tartani a sikeredzőt, Rolland Courbist, és az új pontvadászatot rendkívül jól kezdte, aligha gondolhatta bárki is, hogy a korzikaiak januárra biztos kiesőjelöltek lesznek. Azonban nemcsak hogy ez a helyzet, de még Courbis is távozott a kispadról.

Az SC Bastia kiesését követően az AC Ajaccióra hárult az a feladat, hogy Korzika szigetét képviselje a Ligue 1-ben, és az egyesület vezetősége a nyáron mindent megtett annak érdekében, hogy a csapatnak ezúttal ne kelljen a kiesés ellen küzdenie. A legfontosabb lépésnek a vezetőedző, Rolland Courbis megtartása tűnt, hiszen a sikeredzőt a török Galatasaray SK csábította, de a mester végül mégis meghosszabbította szerződését Ajaccióban.

A játékoskereten belüli változások is megfelelőnek számítottak, elvégre a négy távozó kulcsfigura helyére összesen tíz új szerzemény érkezett, akik közül jó páran azonnal alapemberek lettek, és a bajnoki rajt messze várakozáson felül sikerült az együttesnek. A korzikaiak ugyanis hat forduló után veretlennek mondhatták magukat, és a hatodik helyen álltak a tabellán, amire előzetesen valószínűleg legmerészebb álmaikban sem gondoltak volna.

A jó szereplés elsődleges titka a stabilitás volt, hiszen a gárda összetétele ezen a hat összecsapáson alig változott, ugyanakkor a későbbi eredménytelenséget nem lehet csak azzal magyarázni, hogy Courbis több poszton is változtatni volt kénytelen - még ha ez jelentősen hozzá is járult ahhoz, hogy az Ajaccio a hatodik forduló óta nyeretlennek mondhatja magát.

Az egyik legérzékenyebb és egyben legváratlanabb vérveszteség a középpályás Stéphane Ziani távozása volt: a nyáron a Bastiától érkezett veterán játékmester ugyanis nem megsérült, hanem egyik napról a másikra bejelentette visszavonulását. Döntését azzal magyarázta, hogy elveszítette motivációját, ami 355 bajnoki mérkőzés és két bajnoki cím után némiképp érthető, de az időzítés már kevésbé magyarázható.

Személyével a támadórészleg egyik fő alakja, a gárda legkreatívabb focistája esett ki, és ezt a problémát azóta sem sikerült megoldani - jellemző, hogy Ziani távozása óta az Ajaccio 13 mérkőzésen mindössze három találatot ért el, az egyik ebből ráadásul öngól volt.

Természetesen a sérülések sem kerülték el a csapatot, előbb a középhátvéd Frédéric Danjou, majd a támadó középpályás Rafik Szaifi dőlt ki a sorból (még egy kreatív futballista tehát), ők már hetek óta nem állnak az együttes rendelkezésére, de ilyen mértékű visszaesés még így is nehezen magyarázható.

A klubnak ugyanakkor nem nagyon volt lehetősége a téli erősítésekre, bár Courbis azért megpróbált frissíteni a keretén, és éppen ezért január elején kölcsönvette a másodosztályú Istres szenegáli támadóját, Moussa N'Diayét. A csatár korábban megfordult az AS Monacóban és a CS Sedanban is, azonban az utóbbi időben korántsem volt valami jó formában, a jelenlegi pontvadászatban egyetlen találatot sem ért el a Ligue 2-ben. Ezzel együtt rögtön bekerült a kezdők közé, de ő sem tudott segíteni az Ajacción, az év első két mérkőzésén a korzikaiak megint rúgott gól nélkül kaptak ki, és ezt követően a vezetőség menesztette is Courbist.

A szakvezető nem panaszkodott sorsának alakulása miatt, mint elmondta, az elnök helyében valószínűleg ő sem döntött volna másként. A csapat irányítását Courbis asszisztense, José Pasqualetti vette át, akinek egyszer már sikerült hasonló "megmentő" szerepben sikert aratnia Korzikán, igaz, nem az Ajacciónál, hanem Bastiában. A szakember (aki 1992 és 1996 között a másodosztályú Ales együttesét irányította) ugyanis az 1998-99-es pontvadászatban a másik korzikai együttes pályaedzője volt, és amikor a csapattól áprilisban menesztették Laurent Fournier-t (aki ráadásul már a második edzője volt a gárdának a szezon során, hiszen az idényt még Henryk Kasperczakkal kezdték a bastiaiak), ő vette át a csapat irányítását, és akkor benn tartotta az élvonalban a klubot.

Most sokkal nehezebb a feladata, hiszen az Ajaccio hátránya tetemesnek volt mondható, a még bennmaradást érő pozícióban álló ES Troyes 24 forduló alatt nyolccal több pontot szerzett, ráadásul a közvetlen riválisok közül kettőhöz is el kell még látogatnia az együttesnek. A korzikai futballrajongók számára maximum annyi jelenthet némi vigaszt, hogy a Bastia nem áll rosszul a Ligue 2-ben, így aztán elképzelhető, hogy a következő szezonban sem maradnak majd élvonalbeli csapat nélkül - legrosszabb esetben pedig ismét korzikai derbire látogathatnak majd ki.