Vágólapra másolva!

Félévi értékelés Európa futballbajnokságairól

Összegeztük, mi történt Európa 32 - topligákon kívüli - labdarúgó-bajnokságának az első félidejében. Beszámolók, tabellák, góllövőlisták Albániától Walesig.

A szlovéneknél a tervezettnél korábban be kellett fejezni az őszi szezont: eredetileg húsz fordulót szerettek volna megrendezni tavaly, de teljesen csak 17 játéknapot bonyolítottak le, illetve egy további fordulóból két mérkőzést játszottak le. Az NK Domzale azonban még úgy is megőrizte elsőségét, hogy első számú üldözője, a címvédő HIT Nova Gorica eggyel több meccset játszott.

Az előző szezon ötödik helyezettje korábban sohasem nyert bajnoki címet, de most pazarul rajtolt, és 14 fordulón keresztül őrizte veretlenségét, menet közben pedig idegenben verte 8-0-ra a Rudar Velenjét! A listavezető sorozatát végül a Publikum Celje szakította meg, de a Domzale két újabb győzelemmel válaszolt, így meggyőző fölénnyel vezeti a tabellát. Pedig a csapathoz a nyáron mindössze három új futballista érkezett, de a Mura Murska Sobotától elcsábított csatár, Ermin Rakovic telitalálatnak bizonyult, 14 góljával ő vezeti a góllövőlistát, az igazi sztár azonban az utánpótlás-válogatott középpályás, Dalibor Stevanovic volt. Az ősszel kilenc gólt szerzett játékos iránt hatalmas érdeklődés nyilvánult meg, végül a spanyol Real Sociedad szerezte meg, így a Domzale tavasszal rá már nem számíthat.

Az előző két idény bajnoka, a HIT Nova Gorica a nyáron több kulcsemberét is elveszítette, távozott a válogatott Ales Kokot, Andrej Komac és Matej Mavric is, a helyükre pedig elsősorban saját nevelésű fiatalokat próbált beépíteni a csapat olasz trénere, Pavel Pinni - több-kevesebb sikerrel. Az egyetlen komoly új igazolásra, a bosnyák Enes Demirovicsra nem lehetett panasz, mint ahogyan a fiatal támadó, Miran Burgic is remekül megállta a helyét a legjobbak között. A címvédő elsősorban hazai pályán remekelt, idegenben azonban mindössze kétszer tudott nyerni, ami kevés az üdvösséghez.

A bajnokság állása

1. NK Domzale 17 10 6 1 42-12 36
2. HIT Nova Gorica 18 10 5 3 36-15 35
3. Nafta Lendava 17 9 1 7 25-20 28
4. Primorje Ajdovscina 18 8 2 8 29-24 26
5. Maribor Pivovarna Lasko 17 7 5 5 24-19 26
6. NK Drava 17 7 3 7 19-23 24
7. Publikum Celje 17 7 2 8 20-25 23
8. NK Koper 18 6 3 9 22-29 21
9. Bela Krajina 18 4 6 8 17-34 18
10. Rudar Velenje 17 1 3 13 9-42 6

A góllövőlista élmezőnye: 14 gólos: Rakovic (NK Domzale), Burgic (HIT Nova Gorica), 9 gólos: Stevanovic (NK Domzale), Zezelj (Primorje Ajdovscina), 7 gólos: Causevic (Bela Krajina), Benko (Nafta Lendava), Drobne (NK Koper), Birsa (HIT Nova Gorica), 6 gólos: Trenevszki (NK Drava), Nikezic (NK Domzale).