Vágólapra másolva!
Minden kétséget kizáróan az idei esztendő legrangosabb labdarúgó-eseménye (a Bajnokok Ligája mellett) a VII. Konföderációs-kupa, melyet a jövő évi világbajnokságnak is otthont adó Németországban rendeznek. A szervezők a vb főpróbájának tekintik a kéthetes tornát, amire minden okuk meg is van, hiszen a mezőny példátlanul erős: a nyolc részt vevő válogatott nem más, mint a hat kontinens legutóbbi bajnoka, valamint az olimpiai aranyérmes és a legutóbbi vb második helyezettje. Ráadásul a szokásokkal ellentétben valamennyi válogatott szinte a legerősebb keretével érkezik Németországba.

Az A csoport negyedik tagja Afrika képviselője, a legutóbbi kontinensbajnokság győztese, Tunézia. A francia szövetségi kapitány, Roger Lemerre természetesen most is a tavalyi hősökre építi csapatát, a tornára benevezett 23-as keretben 15 olyan játékost találunk, aki kerettag volt a hazai pályán rendezett és megnyert Afrika-kupán is.

A kulcsemberek is mind bevethetőek, így ott lesz Németországban a veterán, de még most, negyvenedik életévéhez közeledve is bravúrokra képes kapus, Ali Bumnizsel, az AS Saint-Etienne védője, Alaeddin Jahia, az Ajax Amsterdam jobbhátvédje, Hatem Trabelszi, valamint a Bolton Wanderers hátsó alakzatát erősítő Radi Dzsaidi. Lemerre meghívót küldött a Paris Saint-Germainben (igaz, nem sokat) szereplő irányítónak, Szelim Ben Asurnak, az Istres középpályásának, Adel Csedlinek, a Birmingham Cityben futballozó Mehdi Naftinak, az SC Bastiában szereplő támadónak, Csuki Ben Szaadának és a brazil születésű, éppen a napokban Toulouse-ba szerződött Francileudo Santosnak is.

Rajtuk kívül érdemes felhívni a figyelmet a Rangers FC mindössze 21 esztendős csatárára, Hamed Namusira, valamint a rutinos török légióra, Ziad Dzsaziri-re (Gaziantepspor), Kajes Godbanra és Anisz Ajarira (mindkettő Samsunspor). A keret tehát nem gyenge, és mivel egyre több játékos szerepel jegyzett európai klubokban, nemcsak az idei Konföderációs Kupán, de hosszabb távon is érdemes számolni Roger Lemerre gárdájával.

A tunéziai keret:
kapusok: Ali Bumnizsel (Club Africain), Kaled Fadel (Diyarbakirspor), Hamdi Kaszraui (Esperance)
védők: Wisszem Abdi (CS Sfaxien), Anisz Ajari (Samsunspor), Clayton (Esperance), Amir Hadzs Masszaud (CS Sfaxien), Radi Dzsaidi (Bolton Wanderers), Hatem Trabelszi (Ajax Amsterdam), Alaeddin Jahia (St. Etienne)
középpályások: Szlim Ben Asur (Paris Saint-Germain), Adel Csedli (Istres), Kajes Godban (Samsunspor), Isszam Jomaa (Esperance), Imed Madebi (FC Nantes), Dzsaohar Mnari (1. FC Nürnberg), Mehdi Nafti (Birmingham City)
csatárok: Csuki Ben Szaada (Bastia), Francileudo Santos (Toulouse), Karim Esszediri (Tromsö), Hajkel Guemamdia (CS Sfaxien), Ziad Dzsaziri (Gaziantepspor), Hamed Namusi (Glasgow Rangers)