Vágólapra másolva!
Minden kétséget kizáróan az idei esztendő legrangosabb labdarúgó-eseménye (a Bajnokok Ligája mellett) a VII. Konföderációs-kupa, melyet a jövő évi világbajnokságnak is otthont adó Németországban rendeznek. A szervezők a vb főpróbájának tekintik a kéthetes tornát, amire minden okuk meg is van, hiszen a mezőny példátlanul erős: a nyolc részt vevő válogatott nem más, mint a hat kontinens legutóbbi bajnoka, valamint az olimpiai aranyérmes és a legutóbbi vb második helyezettje. Ráadásul a szokásokkal ellentétben valamennyi válogatott szinte a legerősebb keretével érkezik Németországba.

Az ausztrálok nemcsak messziről, de tartalékosan is érkeztek Németországba, hiszen egyik legnagyobb sztárjuk, a Liverpool FC-t erősítő Harry Kewell nem tarthatott a többiekkel. Kewell a Bajnokok Ligája döntőjében sérült rá korábbi izomszakadására, még májusban megműtötték, a nyarat futball helyett kénytelen lesz rehabilitációs kezelésekkel tölteni.

A Socceroos másik sztárja, Mark Viduka viszont hosszú idő után visszatérhet a nemzeti csapatba. A csatár a tavaszi idényben mindössze tíz percet tölthetett a pályán a Middlesbrough FC mezében, folyamatosan hát-, illetve combsérüléssel bajlódott. Frank Farina szövetségi kapitány természetesen nagyon örül Viduka visszatérésének, és megnyugtatta a csatárt, a hosszú kihagyás ellenére esze ágában sincs kihagyni őt a Konföderációs-kupára utazó keretből.

A sárga-zöldek számára a főpróbát az Új-Zéland elleni londoni barátságos mérkőzés jelentette, melyről igazoltan hiányzott John Aloisi, hiszen a CA Osasuna játékosa a hét végén a spanyol Király-kupa döntőjében szerepelt a Real Betis ellen. Szintén klubja elfoglaltsága miatt nem lehet ott Németországban Vincenzo Grella és Mark Bresciano sem, hiszen az AC Parma játékosainak a Bologna FC elleni osztályozón kell helytállniuk.

Az utolsó pillanatban kimaradt a keretből az a Scott McDonald is, aki tulajdonképpen eldöntötte a skót bajnoki cím sorsát. A Motherwell FC támadója az utolsó fordulóban két gólt szerzett a Celtic FC ellen, így a Rangers FC meg tudta előzni ősi riválisát. McDonald hátsérülése miatt nem lehet ott Németországban, helyette Archie Thompson került a keretbe, ahol többségben vannak az európai légiósok, hiszen többek között Angliában, Svájcban, Olaszországban, Törökországban, Romániában szereplő futballistákat is beválogatott Farina, sőt még a Koreai Köztársaságba is kellett postázni egy meghívót, a Puszan Iconshoz, Ahmad Elrichnek.

Az ausztrál csapat játékerejéről nehéz volt az utóbbi időben pontos képet kapni, hiszen a barátságos mérkőzések többségén nem a legerősebb összeállításban szerepelt a gárda, az óceániai zónában lejátszott világbajnoki selejtezőket pedig távolról sem lehet komoly találkozóknak nevezni (éppen ezért kérte az ausztrál szövetség nemrég a FIFA-tól, hogy az ország válogatottjait a nemzetközi szervezet sorolja át az ázsiai zónába).

Az ausztrál keret:
kapusok: Mark Schwarzer (Middlesbrough), Zeljko Kalac (Perugia), Michael Petkovic(Trabzonspor)
védők: Jon McKain (National Bucuresti), Ljubo Milicevic (FC Thun), Craig Moore (csapat nélküli), Kevin Muscat (Melbourne Victory), Lucas Neill (Blackburn Rovers), Tony Popovic (Crystal Palace), Tony Vidmar (Cardiff City)
középpályások: Simon Colosimo (Perth Glory), Ahmad Elrich (Puszan I,Cons), Brett Emerton (Blackburn Rovers), Josip Skoko (Genclerbirligi), Luke Wilkshire (Bristol City)
csatárok: John Aloisi (Osasuna), Tim Cahill (Everton), Jason Culina (Twente Enschede), Scott Chipperfield (FC Basel), Mile Sterjovski (FC Basel), Archie Thompson (Melbourne Victory), Mark Viduka (Middlesbrough), David Zdrilic (Sydney FC)