Vágólapra másolva!
Minden kétséget kizáróan az idei esztendő legrangosabb labdarúgó-eseménye (a Bajnokok Ligája mellett) a VII. Konföderációs-kupa, melyet a jövő évi világbajnokságnak is otthont adó Németországban rendeznek. A szervezők a vb főpróbájának tekintik a kéthetes tornát, amire minden okuk meg is van, hiszen a mezőny példátlanul erős: a nyolc részt vevő válogatott nem más, mint a hat kontinens legutóbbi bajnoka, valamint az olimpiai aranyérmes és a legutóbbi vb második helyezettje. Ráadásul a szokásokkal ellentétben valamennyi válogatott szinte a legerősebb keretével érkezik Németországba.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a brazil válogatott felkészülését kísérte, már amennyiben két világbajnoki selejtező (köztük az Argentína elleni) felkészülésnek nevezhető. A legtöbb sztárt kétségkívül Carlos Alberto Parreira csapatában találjuk a részt vevő gárdák közül, a világbajnok majdhogynem a legerősebb csapatával érkezett Németországba. A nagy sztárok közül csupán hárman kaptak kimenőt: Cafú, Roberto Carlos és a Parreirával konfrontációba keveredett Ronaldo.

Hármuk közül Ronaldo esete a legérdekesebb, hiszen a Real Madrid klasszisa maga kérte Parreirát, hogy hagyja őt ki a keretből, mondván, rendkívül fáradt a hosszú szezon után, szüksége lenne egy kis pihenőre. A szövetségi kapitány igen dühösen fogadta a kérést: "Ronaldónak joga van ezt kérni, ha valami nyomós oka van arra, hogy ne játsszon. De az, hogy pihenni akar, az én szememben nem ok arra, hogy ne szerepeljen a válogatottban egy igen fontos tornán. Remélem, a vb idején nem lesz fáradt, és oda eljön - már ha meghívom. Senki sem pótolhatatlan ugyanis, nyugodtan maradjon otthon, aki nem akar játszani, legalább nem veszi el a helyet a többiek elől" - tette hozzá Parreira, egyfajta hadüzenetként.

Válasz egyelőre nem érkezett Ronaldo részéről, az mindenesetre tény, hogy Ronaldo nem játszott a két vb-selejtezőn, és a Konföderációs-kupára nevezett 23 fős keretnek sem tagja.

Nem sokon múlott, hogy Adriano is kimaradjon a keretből, hiszen klubja, az FC Internazionale arra kérte a brazil szövetséget, az olasz kupa döntője miatt (melyet épp a Konföderációs-kupa nyitónapján rendeznek), tekintsen el a csatár szereplésétől, ám a selecao vezetői erre nem voltak hajlandók. Sőt, a szövetség mindenki számára kötelezővé tette a szereplést - legalábbis azoknak, akik ott szeretnének lenni a jövő évi világbajnokságon is. A válogatott igazgatója (mert ilyen is van), Americo Faría úgy fogalmazott: "Amelyik játékos nem vesz részt a Konföderációs-kupán, erősen kockáztatja vb-szereplését." Ezt pedig még a legnagyobbak sem "vállalták be", így a közönség láthatja majd többek között Didát, Bellettit, Lúciót, Emersont, Kakát, Adrianót, Ronaldinhót, Zé Robertót, Juninho Pernambucanót, Júlio Baptistát és Ricardo Oliveirát is.

Alexet viszont nem, hiszen a Fenerbahce SK középpályása nem sokkal a torna kezdet előtt megsérült, így Parreira "kénytelen volt" behívni a helyére azt az Edút, aki június első napjaiban szerződött az Arsenal FC-től Valenciába. Vele sem gyengült a keret, annyi szent...

Ez a csapat egyértelműen a győzelem első számú esélyese, de nem csak ebben a mezőnyben, hanem a világon bárhol, bármilyen tornán az lenne. Egyedül a fáradtság szólhat a brazilok ellen, de a legutóbbi két világbajnoki selejtezőn nem úgy tűnt, mintha sürgősen pihenőre lenne szükségük Ronaldinhóéknak.

A brazil keret:
kapusok: Dida (AC Milan), Marcos (Palmeiras), Gomes (PSV Eindhoven)
védők: Juan (Bayer Leverkusen), Lúcio (Bayern München), Luisao (Benfica), Roque Junior (Bayer Leverkusen), Cicinho (Sao Paulo), Belletti (FC Barcelona), Leo (Santos), Gilberto (Hertha BSC)
középpályások: Emerson (Juventus), Gilberto Silva (Arsenal), Zé Roberto (Bayern München), Juninho Pernambucano (Olympique Lyon), Renato (Sevilla), Kaká (AC Milan), Edu (Valencia), Julio Baptista (Sevilla)
csatárok: Adriano (Internazionale), Robinho (Santos), Ricardo Oliveira (Betis), Ronaldinho (FC Barcelona)

Bán Tibor