Vágólapra másolva!

"Nyilvánvaló volt, hogy nyírni fogják egymást" - interjú Huszár Erika gyorskorcsolyázóval

2010. február 22. 10:01

Edzője szerint igazi versenyló típus a torinói olimpián szerzett negyedik helye után Vancouverben ismét pontszerző Huszár Erika. A rövid pályás gyorskorcsolyázó állítja, fogalma sem volt arról, hogy a MOB jutalmazási táblázata alapján idén hatmillió forint jár neki, de nem is ez motiválta.

- Megünnepelték az 1500 méteren szerzett hatodik helyezését?- kérdeztük Huszár Erikát, akit az olimpiai faluban értünk el.
- Nem volt rá lehetőség. Meglehetősen későn ért véget a versenyem, utána interjúkat adtam, majd felszaladtam a lelátóra a szüleimhez, akik két testvéremmel együtt eljöttek szurkolni. Ezután még levezettem, és negyed tizenegyre értem vissza a szállásunkra, amikor a többiek már alváshoz készülődtek, mert másnap reggel hat óra után indultak edzeni. Én pihenőt kaptam, Rozival, azaz Darázs Rózsával bent maradtunk az olimpiai faluban kondizni, nyújtani.

- A verseny előtt a hozzátartozói mivel engedték az útjára?
- Ahogy az ötszáz méter előtt, most is azt mondták, hogy teljesen mindegy, mi történik, tegyek meg mindent, és nagyon szurkolnak majd nekem. Nem olyanok, hogy terhet pakoljanak a vállamra. Persze az ötszáz méter nem is jött össze, holott most is úgy gondolom, ez a legerősebb számom. Sajnos ezt az első napokban rendezték, és én az a típus vagyok, akinek idő kell, hogy megszokja az olimpia hangulatát, a jeget, és fokozatosan lendül bele.

- Már egy héttel a megnyitó előtt megérkeztek Vancouverbe. Ennyi idő nem volt elég ahhoz, hogy az edzéseken hozzászokjanak a Pacific Coliseum jegéhez?
- Tudni kell, hogy nemcsak az edzésekhez, még a bemelegítéshez képest is teljesen más a jég minősége a versenyeken, mert akkor már folyamatosan locsolják, és így jóval puhább.

- A hírek szerint a korcsolyája pengéjével is problémai adódtak.
- Egy héttel a kiutazás előtt lebetegedtem, és akkor úgy éreztem, hogy ezért nem haladok úgy a jégen, ahogy kellene. De itt megnéztük jobban a korcsolyámat, és arra jutottunk, hogy gond van a pengémmel. A hajlítása ugyan tökéletes volt, de az ív az élezés során folyamatosan változik kicsit, és éreztem, hogy a kanyarok közepén enyhén billeg alattam. Lajtos Szandi említette, hogy az ő pengéje most lett ívezve, és felajánlotta nekem. Még csak nem is a tartalék pengéje volt, de ideadta, és emiatt napokig rossz érzéseim voltak, hogy kivettem a lába alól. Feltette ugyan a pótpengéjét, ám ezt neki is meg kellett szoknia, és nem is tudott úgy menni az edzéseken, mint addig. Szóval, nagyon aranyos volt tőle, hogy segített, ezt valamilyen módon mindenképpen meg kell hálálnom neki.

- Azután, hogy csapatból a többieknek sem úgy indult az olimpia, ahogy tervezték, nem volt érezhető némi temetői hangulat?
- Egyáltalán nem. Igaz, hogy például a váltóban az elődöntőben kapkodtunk és apróbb hibákat követtünk el, de később az edzéseken már összeálltunk, és azóta is nagyon jó időket megyünk. Ebből kifolyólag jó a hangulat, és nagyon várjuk a szerdai B döntőt, ahol még megszerezhetjük az ötödik helyet. Nem lehet tudni, mi jön össze, de tényleg úgy érzem, hogy mindannyian jó formában vagyunk, és ígérjük, odatesszük magunkat. Remélem, fejben is topon leszünk.

- Ezerötszázon ezzel nem volt gondja, pedig már az elődöntőben is roppant erős hatosba került.
- Éppen ez kínált esélyt, mert nyilvánvaló volt, hogy négyen hajtanak az A döntőre, és nyírni fogják egymást. A tét miatt az olimpián egyébként is jellemző, hogy sokan esztelenül kockáztatnak. Bevallom, jómagam igazából arra figyeltem, hogy a B döntő meglegyen, és miután a kanadai Roberge magától elesett, csakis arra koncentráltam, hogy a bolgár Radanovát leverjem. Azt nem hittem volna, hogy még hárman elesnek. A döntőben azonban nem hatan, hanem nyolcan voltunk, vagyis két ellenfelemet meg kellett előznöm ahhoz, hogy pontszerző legyek. De ahogy a klubedzőm, Bánhidi Ákos szokta mondani, nagyon jó "versenyló" vagyok. A versenyeken beleszippantok a levegőbe, és elkap a hév, miközben az edzéseken jóval gyengébb teljesítményre vagyok képes. Mindenesetre a döntőben észnél kellett lennem. A többiek mesélték, hogy Sebestyén Juli is kijött szurkolni, és amikor öt körrel a vége előtt feljöttem a harmadik helyre, elkezdett ugrálni a lelátón, és kiabálni, hogy csak így tovább. De ha ott megpróbálok előzni, akkor a végén leszedtek volna. Az öt kör az nagyon sok, és takarékoskodnom kellett az energiámmal. Elképesztő tempó volt, utólag nem hittem a szememnek, hogy még én is az olimpiai rekordon belül értem célba. Mondanom sem kell, rettenetesen boldog vagyok.

- A váltó mellett még az 1000 méteres verseny is hátra van. Itt mire számít?
- Csak annyit mondhatok, hogy itt is megpróbálok mindent kiadni magamból, és majd meglátjuk, mire lesz elegendő.

- Tudta, hogy a hatodik helye a Magyar Olimpiai Bizottság jutalmazási táblázata alapján hatmillió forintot ér?
- Tényleg? Fogalmam sem volt róla, de nem is ez motivált. Csak azt tudom, hogy négy éve a torinói negyedik helyemért ötmilliót kaptam.

- Sebestyén Júlia visszakapja a szurkolást?
- Természetesen, ott a helyem a műkorcsolyán. Nem egyszerű bejutni, mert más sportágakra nekünk is kérvényezni kell a belépőket, de remélem, sikerül elintézni. Nagyon érdekel még a jégkorong is, és az oroszok két csillagával, Malkinnal és Ovecskinnal már sikerült is megismerkednem. Az olimpiai faluban odamentem hozzájuk, és kicsit remegő lábbal leszólítottam őket, hogy szeretnék egy közös képet. Remélem, lesz a legnagyobb kedvencemmel, Kovalcsukkal is, és az biztos, hogy ha meglátom, Jagrt sem engedem el fotó nélkül.