Vágólapra másolva!
Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke úgy véli: az elmúlt napokban kialakult konfliktushelyzetet mindenképpen békésen kell megoldani, s ebben az ügy minden szereplőjének részt kell vennie. Ahogy fogalmazott: az MKKSZ vezetősége mindent el fog követni annak érdekében, hogy az ellenségeskedés véget érjen.

Baráth erről a Magyar Televízió Napkelte című adásában beszélt azután, hogy Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerdán, a hétvégi, szegedi Világkupa-verseny csapatbemutató sajtótájékoztatóját követően elárulta: felajánlotta lemondását. A posztot 11 éve betöltő szakember azért szánta el magát erre a lépésre, mert nem sikerült megvalósítania azt a tervét, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa duó elinduljon 200 méteren a péntektől vasárnapig tartó Maty-éri viadalon.

"Mindenkinek végig kell gondolnia a történteket és minden szereplőnek részt kell vállalnia a megoldásban. Tény, hogy Janics a felkészülési időszakban keveset edzett, ezért nem volt megfelelő fizikai és idegi állapotban. Annak ellenére azonban, hogy emiatt el kellett hagynia Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatát, 200 egyesben megnyerte a múlt heti válogatót, így szerintem megalapozott volt a kapitánynak az az ötlete, hogy induljon ezen a távon a már jól bevált, világbajnok páros tagjaként" - mondta Baráth, aki kiállt Angyal mellett.

Az MKKSZ elnöke elárulta: az elmúlt napokban hosszasan beszélgetett Fábiánnéval és Angyallal is, és mindkettőjüknek azt mondta, a sportágnak szüksége van rájuk.

"A Világkupa után foglalkozunk a kialakult helyzettel. A konfliktus lényege az, hogy vajon mi a szövetségi kapitány szerepe a csapat összeállításában, miután a versenyzők különböző edzők irányítása alatt, más-más csoportokban készülnek. Ez a kérdés egyébként már egy korábbi elnökségi ülésünkön is szóba került és Angyal akkor azt kérte, hogy kapjon teljes felhatalmazást az egységek kijelölésében" - árulta el Baráth.

Az elnök hozzátette: a szövetségi kapitány nem akart vihart kavarni, döntéseivel csakis az volt a célja, hogy az olimpia előtti évben a válogatott keretben tartsa Janicsot, aki a 2004-es athéni játékokon két aranyérmet is begyűjtött, s ezzel a magyar csapat legeredményesebb tagja volt.