Vágólapra másolva!
A Detroit Red Wings 3-0-ra nyert a vendég Pittsburgh Penguins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének második mérkőzésén, és így összesítésben már 2-0-ra vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

Stanley-kupa-döntő, 2. mérkőzés:
Detroit Red Wings - Pittsburgh Penguins 3-0 (2-0, 0-0, 1-0)
gól:
Stuart (7.), Holmström (12.), Filppula (49.)
az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Detroit javára

Agresszíven kezdett a hazai gárda, és két korongszerzésből két gólt szerzett. Előbb Stuart távolról, majd Holmström közelről volt eredményes. Az első meccsen találat nélkül maradt vendégek csak a 12. percben lőttek először kapura.

A folytatásban a Red Wings elsősorban a védekezésre összpontosított, és ezt sikerrel tette, noha egyszer Osgood kapusnak szerencséje volt, mert a vas mentett helyette.

A záró harmadban ismét több fegyelmezetlenséget követett el a Penguins, és ezt góllal büntette a Detroit. Filppula egy hátvéd szorításában, estében talált be. Az utolsó percekben tömegverekedés tört ki.

A Detroit kapusa, Osgood 137 perc 33 másodperc óta nem kapott gólt. Neki ez volt idei harmadik, pályafutása 13. hibátlan meccse a playoff-ban.

A következő két mérkőzést Pittsburghben rendezik magyar idő szerint csütörtök, illetve vasárnap hajnali 2 órakor.