Vágólapra másolva!
A Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája G csoportjában, ezúttal a norvég Sandefjordot múlta felül 36-24-re. A Pick Szeged szintén BL-találkozón lépett pályára, és Szkopjéban 24-24-es döntetlent ért el. Az EHF-kupában Luxemburgban is győzött a Tatabánya, a KEK-ben viszont kiesett a Nyíregyháza. A nőknél a Vác és a Cornexi is továbblépett, a KEK-ben, illetve az EHF-kupában.

November 23-28-a között két helyszínen összesen 12 csapat próbálkozik meg azzal, hogy a vb-pótselejtezőn kivívni a továbbjutást. 2005-ben majd Oroszország (azon belül is Szentpétervár) ad otthont a nőikézilabda-világbajnokságnak.

Az egyik csoport az azeri fővárosban, Bakiban lép pályára, itt a házigazda mellett Bulgária, Portugália, Olaszország, Svájc és Görögország nemzeti csapata méri össze erejét.

A legesélyesebbnek talán az olimpián is bemutatkozó görög együttes, illetve az Eb-pótselejtezőn a horvátokat is megszorongató Bulgária tűnik, ám nem szabad leírni a házigazdát sem, amely a fehérorosz Valerij Pevlickij személyében új trénert is szerződtetett. A szakember korábban dolgozott Dániában, Lengyelországben és Spanyolországban, s irányította már hazája nemzeti csapatát is.

A másik csoportban, a lengyelországi Kielcében több válogatott is eséllyel pályázhat a továbbjutásra, a házigazda csapat mellett Izland, Macedónia, Litvánia, Törökország és Szlovákia legjobbjai lépnek majd pályára.

Mindkét csoportból az első két helyezett jut tovább, s vív majd oda-visszavágós pótselejtezőt 2005. júniusában. A pótselejtező sorsolására a nőikézilabda-Eb utolsó napján, december 19-én, Budapesten kerül sor.