Vágólapra másolva!
Csütörtökön a bajnoki alapszakasz végkimenetele szempontjából döntő fontosságú bajnokit játszik a két kiváló soproni nőikosárlabda-csapat, a jelenleg második Soproni Postás és a harmadik helyezett GYSEV-Orsi.

A Postás szakvezetője, Meszlényi Róbert szerint csapatának az egységes játéka találkozik majd a nagy tudású GYSEV-kosarasok inkább egyéni képességekre alapuló taktikájával. A szakember szerint a rivális játékosállomány tekintetében jó húsz ponttal erősebb, s ezt próbálja meg majd a Postás egységes, fegyelmezett csapatjátékkal ellensúlyozni. "Ahhoz, hogy az alapszakaszban az első két hely valamelyikét megszerezzük, mindenképpen nyernünk kell. Mindkét csapat számára óriási a tét, kulcskérdés, mennyire tudjuk majd megállítani a GYSEV két magas centerét, Alessandrát és Zakaluzsnaját. Sajnos Ambrus és Eördögh kisebb sérüléssel bajlódik, előbbi könnyített munkát végzett, utóbbi pedig edzéseket hagyott ki. Keveset számít, hogy az első körben megvertük a GYSEV-et, talán lélektanilag segíthet, bár azóta nálunk Imamovic helyére jött Barnes, riválisunknál pedig visszatért Alessandra, aki akkor nem játszott, és leigazolták még Lichnerovát."

A női NB I állása/sport/csapat/kosarlabda/20030215anoikosarlabdanb.html

Dirk Bevilaqua együttese, a GYSEV búcsúzott az Euroligától, majd fölényesen verte a Szekszárdot. "A múltkori, Postás elleni vereségnél közrejátszott, hogy mi azt megelőzően Parmában játszottunk egy Euroliga-találkozót, majd onnan hazabuszozva eléggé fáradt volt a társaság" - emlékeztetett az ausztrál edző. "Most is elég nehéz két hét áll mögöttünk három Euroliga- és két bajnoki meccsel, de legalább egy hete nem kellett utaznunk, így kicsit 'szabályozni tudtam' a terhelést és a pihenést. Ami az összecsapást illeti: a jó és szervezett Postás villámgyorsan megy át támadásból védekezésbe és felállt védelem ellen is igen gyorsan játszanak. Nekünk le kell majd lassítani őket s figyelni kell, hogy ne adjunk el túl sok labdát, nehogy leindítson bennünket a rivális. Mi magassági fölényben leszünk, ezt kell majd kihasználnunk a palánkok alatt."

Botár László