Vágólapra másolva!
Kifejezetten örül a macedón Kometal Szkopje női kézilabdacsapatának elnöke annak, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében a Herz-FTC ellen kell játszani. A Dnevnik című újságban Ivan Bojkov méltatta a zöld-fehéreket, kiemelve, idén Podgoricában játszottak legjobban Németh András tanítványai.

Május 11-12-én Budapesten, egy héttel később pedig Szkopjéban lép pályára a női kézilabdázók Bajnokok Ligájába jutott két együttes, a Herz-FTC és a macedón Kometal Szkopje csapata. A sorsolás ismeretében a legnagyobb példányszámú macedón napilap, a Dnevnik megkérdezte a Kometal vezetőit, és pár sorban bemutatta olvasóinak a Ferencváros együttesét. "Kiváló együttes az ellenfelünk, nem véletlenül győzött Podgoricában, ahol idei legjobb mérkőzését játszotta. Folyamatosan figyeltem a budapestiek teljesítményét, örülök, hogy velük játszunk a döntőben" - nyilatkozta Ivan Bojkov klubelnök. A lap kiemelte, hogy a Szkopje két éve az osztrák Hypótól szenvedett vereséget a fináléban, miután a bécsi 32-23-as vereséget követően otthon csupán 22-20-ra nyert. Ami érdekes, hogy a találkozón (szinte menetrendszerűen) ismét Gunnar Prokopp menedzser állt a középpontban, akit a macedón szurkolók tettleg is bántalmaztak, emiatt a Kometal tavaly nem indulhatott egyetlen kupában sem. (Persze a Ferencváros sem panaszkodhat, a hírek szerint az Európai Kézilabda Szövetség kivizsgálja a Podgoricában történteket, miután a montenegrói összecsapáson a szurkolók tárgyakat hajigáltak a pályára, a lefújás után pedig a magyar lányoknak az öltözőbe kellett menekülni a népharag elől.)

A két együttes két éve egy BL-csoportban volt, akkor Budapesten 31-23-ra a Fradi nyert, a visszavágón pedig a hazaiak győztek 29-24-re. A lap azt is közli, hogy a Ferencváros 1978-ban KEK-győztes volt, s hogy a jelenlegi válogatottban több olyan játékos is akad, aki részese volt a két évvel ezelőtti Európa-bajnoki győzelemnek, illetve tagja volt az olimpián ezüstérmet nyert válogatottnak. Külön kiemelte, hogy Miklosova és Mravikova révén két szlovák légiós is kézilabdázik a Herz-FTC-ben, utóbbira külön is figyelhetnek, hiszen Tóth Enikő súlyos sérülése, térdszalag-szakadása miatt az egyedüli jobbszélső maradt.

Bunyó a döntő után

Komoly incidens történt a férfi Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjében, ahol Spanyolországban a Ciudad Real és a német SG Flensburg-Handewitt gárdája találkozott. A találkozót a hazaiak 31-22-re megnyerték, ám a találkozót követően elszabadultak az indulatok. A Marca információi szerint a Ciudad jugoszláv trénere, Veselin Vujovic a verekedő játékosokat szerette volna szétválasztani, a németek szerint viszont keményen kivette részét a harcból. "Szerettem volna szétválasztani a verekedőket, amikor éreztem, hogy az ellenfél játékosa, Venta megrángatta a ruhámat. Lehet, hogy én is visszaütöttem, de csak nem hagyhattam tétlenül, hogy verjék a tanítványaimat" - jegyezte meg Vujovic. A németek dán trénere, Erik Veje Rasmussen másképp látta a dolgokat. "Vujovic egyszerűen térden rúgta Lars Christiansent, majd földre vitte Lars Krogh Jeppesent is."

A spanyol csapat már elküldte a találkozóról és az utána történtekről készített videofelvételt az Európai Kézilabda Szövetségnek, s reméli, az EHF illetékesei példát statuálnak az ügyben. A gond csupán az lehet, ha bebizonyosodik a tréner bűnössége, mert akkor igen komoly büntetés elé néz.

Pincési László

Korábban: