A Falco nyerte a magyarok Európa Kupa csatáját
Egy szolnoki volt a mezőny legeredményesebb játékosa.
Egy szolnoki volt a mezőny legeredményesebb játékosa.
Férfi kosárcsapataink közül a Szolnoki Olaj és a Körmend örülhetett.
A Falco és a Körmend győzött, a Szolnoknak a vereség is elég volt.
Az Európa Kupa selejtezőjében simán verte az Olaj a svéd ellenfelét.
A címvédő Albának nagyon mély a játékoskerete, de jól erősített a Szolnok és a Falco is.
A válogatott bedobója szerint rég volt ilyen jó közössége a Szolnoki Olajnak.
A kilenc pontos vereséggel éppen maradt egy kicsi az előnyből.
Hazai pályán nyert az Olaj a férfi kosárlabda Európa Kupa selejtezőjének első meccsén.
Dragan Aleksziccsel visszatérhet a győzelem útjára a szolnoki csapat.
Andreas Wagner másfél hónapig volt az Olaj edzője.
Egyéves szerződést kötöttek a szakemberrel.
Visszatér a korábbi közönségkedvenc Strahinja Milosevic is.
A Falco és a Körmend is egy lépésre a következő körtől.
Jól kezdett a ZTE a Tisza partján, de a hazaiak brutális második negyedet produkált.
Majd' harminccal kapott ki a Szolnok Vas megyében.
Negyedszer kupagyőztes a Fehérvár.
Könnyedén felülmúlták a szegedi kosárcsapatot.
Belgiumban sem tudott nyerni a Szolnoki Olaj.
De ez is kevés volt a kosárlabda Bajnokok Ligájában.
Ivkovic távozása után végre nyerni tudott a magyar kosárbajnok.