Vágólapra másolva!
A 2008-as pekingi olimpián a NOB programbizottságának javaslata szerint a műsorba kerülhetne a golf és a rögbi, nem szerepelne viszont többek között az öttusa, és a birkózást is csak az egyik szakág képviselhetné. Aján Tamás, a NOB egyik magyar tagja úgy gondolja, hogy az öttusa nincs igazi veszélyben, a birkózóknak viszont a sportágon belül kell megoldást találniuk.

Nagy nyomás nehezedik a NOB-ra az üzleti oldalról, a testületnek pedig egyensúlyoznia kell a sok évtizedes hagyományok és a folyamatos megújulás között. A programban hullámzás figyelhető meg, időnként akadnak sportágak, amelyek idő előtt válnak az olimpiai program részévé, és esetenként - mint például az 1984-es játékok előtt - a rendező is a kívánatosnál nagyobb szerepet játszott a műsor alakításában.

Persze a magyar szurkolót jelenleg az érdekli, hogy milyenek az esélyei a birkózásnak meg az öttusának. Aján Tamás kijelentette: érvelni fog mindkét sportág mellett, MOB-főtitkárként ez kötelessége is. Bármennyire híve is a birkózásnak, azt el kell ismernie, hogy az athéni 18 aranyérem - hét-hét kötött- és szabadfogású, négy női - nem áll arányban a sportág olimpiai mozgalomban elfoglalt helyével. Véleménye szerint a nemzetközi birkózószövetségnek kell majd saját hatáskörében kompromisszumos megoldást találnia.

Azt már tapasztalhatták a vívók is, hogy a NOB keretszámokat jelöl meg, hány versenyzőt fogad az olimpián és hány aranyérmet ad ki a sportágban, a többit pedig rábízza a szövetségre. Hiába jelent meg új szakágként a női kard, sem a sportolói, sem az éremkontingens nem növekedett. Aján Tamás úgy véli, a birkózókra is hasonló feladat vár majd.

Az öttusát illetően sokkal optimistább a MOB-főtitkár, szerinte a sportágnak 75-80 százalék esélye van a programban maradásra. A szövetség vezetői nagyon okosan, diplomatikusan dolgoztak, NOB-tagokat győztek meg. A diplomáciai tevékenység részeként a NOB-elnök Samaranch fiát bevitték a sportág vezető testületébe, a televíziós igényeknek pedig úgy próbáltak megfelelni, hogy a verseny ötnaposból egynapos lett, ezáltal pergőbb, nézőbarátabb, közvetíthetőbb.

A 2004-es olimpia műsora véglegesnek tűnik, a fenti változásokat 2008-ban vezethetik be. Az biztos, hogy a végrehajtó bizottság megtárgyalja a programbizottság jelentését, novemberben pedig a NOB mexikói teljes ülésen kerül napirendre a javaslat. A döntési mechanizmusról még a NOB-on belül is vitáznak.

Egyelőre az az álláspont látszik érvényesülni, hogy egy sportág - tehát nem versenyszám - levételéhez egyszerű többség is elegendő, a programba kerüléshez viszont a tagok kétharmadának egyetértése szükséges. Aján Tamás szerint még az is elképzelhető, hogy a programmódosítás jogát visszakapja a vb.

A programbizottság jelentése kiemeli, hogy 1980 óta az athéni lesz az első olimpia, amelyen az előző játékokhoz képest nem emelkedik a sportágak száma (28), az akkreditált sportolók pedig kevesebben lesznek, mint Sydneyben (10500, illetve 10960). A kiadható aranyérmek száma csak eggyel nő, 301-re. A NOB ezeket a keretszámokat hosszabb időre szeretné megtartani, Aján Tamás viszont úgy véli, itt sincsenek kőbe vésett szabályok, egy-egy versenyszám helyére idővel bekerülhet egy sportág, anélkül, hogy növekedne a versenyzői összlétszám.

Lépesfalvi Zoltán