Esterházy és Ingo Schulze: újdonságok az idei Könyvfesztiválon

Ismét belevethetjük magunkat a könyvek áradatába: Bret Easton Ellis díjátadójával kezdődött az év legnagyobb nemzetközi könyves rendezvénye, a híres frankfurti könyvvásár példája nyomán tizenöt éve életre hívott Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ebből az alkalomból válogattunk az eseményre megjelenő friss kötetek közül, mit miért érdemes begyűjtenünk zsákmányszerző körutunk során. Íme, az idei "kötelezők": a futball és a család vonzáskörzetében maradó Esterházy, a még mindig Alföld-krónikás Grecsó, az első regényét író Karafiáth, a gyermekeknek rímelő Varró Daniék és egy (kelet)német rendszerváltás-regény. Nem bevásárlólista, ajánlat.

Szaftos-zsíros mágikus realizmus
(Grecsó Krisztián: Tánciskola, Magvető, 2008, 301 oldal, 2790 Ft)

Lehet, hogy az a húsleveses jelenet tehet róla, amelyben a könyv lapjairól átszivárognak az aranyló zsírfoltok, a batyuba kötött petrezselyemzöldje, a beirdalt vöröshagymafej és a rántott csirkecomb gőzei az olvasó orrához. Vagy az a gyönyörű kezdőkép, amikor a permetezőgép elkezdi játszani a szép szerelmes éjszakákról ismert valcer dallamát, mintha kintorna lenne. Az olvasó elandalodik, kicsit talán bosszankodik, hogy Szindbád-ot a szájába rágják, de nem sokat, a regény olyan erővel rántja le a bódító krúdys örvényekbe.

Kár, hogy gyorsan szabadulunk, végül is maradtunk volna. De a Tánciskola nem a falu szecessziós romantikáját mutatja be, hanem egy másik erős - sőt, erősebb - írói hagyományba íródik bele: Grecsó Krisztián második regényében mintha a vidék provincializmusát pellengérre állító dzsentriregényt írná újra, nesze neked, városi értelmiség, Móricz óta egyébként nem is nagyon változott semmi, maximum a pálinka mellé jöttek a drogok. Látnokzsálya, pántlikafű.

A regény egy frissen végzett jogászfiú, Voith József életét követi nyomon, aki nem tud magával mit kezdeni, ezért aztán engedve luciferi nagybátyja, Szalma Lajos csábításának, elsodródik a poros Tótvárosba fogalmazónak. Lassan kibomlik a dilemma is: Jocó belesüpped-e a provinciális fertőbe (nők, zaba, pia, tengődés), vagy - nem. A Tánciskola struktúrájában, nyelvi megoldásaiban és tartalmában is sokkal szabályosabban összefogott regény, mint az Isten hozott.

Ami az Isten hozott-ban a történetek esetlegességében rejlő szépség, sőt humor volt (ne felejtsük el azt az örök jelenetet, amikor Ráchel Irén és a komplett iskolai leánycsapat feldugta magának a talált poharakat, amelyeket a falu szégyenére a szívószál furfangos bevetésével lehetett csak kioperálni onnan), az a Tánciskolá-ban tervszerű posvány, undor, horror. Minden halad a végzet irányába, amely aztán Jocót választás elé állítja.

Grecsó Krisztián azonban valóban tud valamit, ami előtte Móricz és Krúdy: megteremteni azt a mágikus és fülledt atmoszférát, amely már-már filmszerűvé teszi jeleneteit. Az életszagú részletek működtetik a regényt, és nem hagyják cserben az olvasót. Alföldi kisvárosok forró nyarai, vasárnapi zümmögő ebédek, a sörszagú kocsma, kapás a Körösnél, kifutott kávé - szépen összeáll a tabló, jól érezzük magunkat.