A fehérek inkább a luxust akarják

Vágólapra másolva!
Nemrég kezdték meg a május 3-ai első budapesti Sensation White jegyeinek árusítását, nem is akármilyen sikerrel. A speciális igényeket kielégítő Deluxe-jegyek szinte teljesen elfogytak elővételben, és a világ számos részéről, köztük az amerikai kontinensről is érkeznek látogatók.
Vágólapra másolva!

Külföldieknek értékesítették az eladott jegyek mintegy harmadát, ráadásul nemcsak a szomszédos országokból, hanem szinte az összes nyugat-európai országból érkeznek bulizók a hazai rendezvényre.

Emellett az óceánon túlról, többek közt az Egyesült Államokból és Venezuelából is rendeltek jegyeket a nagyszabású fehér partyra.

A Sensation White rendezvény háromféle típusú jegyet kínál az odalátogatóknak. A normál jegyeken kívül deluxe- és vipjegyek is igényelhetők.

A deluxe jegyek számát nemrég bővíteni kellett, de így is már a kilencven százalékuk elkelt, így aztán aki ilyet szeretne vásárolni, annak igencsak sietnie kell.

A jegyekkel külön bejáraton lehet bejutni a saját ruhatárhoz. Ezen kívül a deluxe jegy a nagyteremben feljutást enged a speciális deluxe teraszra.

Mindezek mellett pedig négy berendezett különterem chillout és lounge zenei háttérrel várja a lazulni vágyókat.

A vip csomag egy nyolc fő befogadására képes exkluzív, emelvényre épített saját teraszt jelent, mely hat méterrel a küzdőtér szintje felett tökéletes rálátást nyújt a tömegre és a díszletekre.

A vipterasz vendégei külön parkolóból külön bejáraton jutnak az Arénába, ahol Sensation ajándékcsomagot kapnak.

A vipvendégek természetesen a deluxe lounge termeket is látogathatják, ám saját, önálló bárjukban hostesszek gondoskodnak a korlátlan ital- és snackfogyasztásról. Ezekből a vipteraszokból már csak hat darab vár gazdára.

party.[origo].hu

Sebastian Ingrosso a március 8-i Sensation White-on Chilében