Lelépés, ítéletidő és biztonság
A hiphopszcéna idén nyáron bővelkedett a botrányokban, gondoljunk csak a júniusi Nas-fellépésre, amikor a rapsztár egész egyszerűen lelépett a nyolcmilliós előleggel, és még a maradékot is bezsebelte volna, ha a média és a rendőrség jelenléte nem akadályozza meg ebben. Hozzátesszük, Nasnak nem ez volt az első botrányos esete az európai turnéja alatt, állítólag ötször nem állt színpadra, pedig Párizsban tizennégyezren várták.
A szervezők (a Crazy Stylez-csapat) az érthető pénzhiány miatt nem sok jóval biztathatták a csalódott rajongókat, ezért a helyszínül szolgáló Studio vezetősége sietett a segítségükre. "A Studio és a Snoop Dogg-koncertet szervező Fame Promotion partyszervező iroda közösen felajánlást tesz: a Nas-koncertre megváltott jegyek sorszámmal ellátott példányait négyezer forint értékben beszámítja a Snoop Dogg-koncert kilencezerötszáz forintos belépő árába" - áll a hivatalos közleményben.
Pozitív példa Snoop Dogg még májusra beharangozott négyszámos fellépésének elmaradása is: ő akkor az angliai eseményekre hivatkozva (ismét lekapcsolták kábítószer-birtoklás miatt) egész európai turnéját lemondta. Kárpótlásként Snoop júliusban visszatért, így egy szimpla kis show helyett a Syma Csarnokban nagy koncerttel örvendeztette meg a közönséget. A hivatalos afterpartyra igyekvők is jól jártak: az eredetileg a Mokka Cukában fellépő Food for Animalst a rossz idő és a nagy távolság miatt a Moulin Rouge-ba szervezték át, ahol - bár Snoop maga nem tette tiszteletét - a csapat többi tagja és három-négyszáz ember remekül szórakozott.
A szervezők és fellépők önhibáján kívül elmaradt fellépésekre is számos példát találunk. Az esetek többségében betegség, az időjárás vagy koordinációs probléma a vis maior. Ítéletidő zúzta szét (szó szerint) a tavalyi Whitesnake-koncertet, ugyanis leszakította a Pecsa szabadtéri színpadának tetejét, a helycsere pedig elképzelhetlen volt, tekintve, hogy a kétezerötszáz férőhelyes belső térbe négyezer embert kellett volna bepasszírozni.
A Genesist júniusban vártuk volna, ám kiderült, a katowicei koncert után nem tudták volna átszállítani a berendezést, így Budapest helyett Prágában lépett föl az együttes - a megvásárolt jegyek így ide voltak érvényesek.
Júliusban Bahreinben is állt a bál, Tiëstót mintegy háromezren várták, ám a sztár-dj annak ellenére, hogy a helyszínen tartózkodott, nem állt be a pultba. Az álláspontok természetesen különböznek az okokról, a helyi szervező szerint a holland világsztár nem volt hajlandó elfogadni a bahreini dinárt fizetségként, míg Tiësto váltig állítja, a promóter tűnt el a bevétellel. Egy biztos: a feldühödött rajongók a berendezésen vezették le indulataikat.
Biztonsági szövetséget!
Az IEMF-botrány kirobbanása után a szervezőket jól ismerő Tavaszi László (a Technowar partyoldal főszerkesztője) kezdeményezést indított a hasonló esetek megakadályozásáért. "Kezdeményezzük az elektronikus zenei kultúra megóvása érdekében egy Biztonsági Szövetség létrehozását, melynek érdekében megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot az összes hazai partyoldallal, hogy végre összefogva megtaláljuk a megoldást a közönség szolgálatára" - szól a felhívás. Tavaszi Lászlótól azonban megtudtuk, ezidáig elenyésző számú visszajelzés érkezett.