Konvergencia, digitkultúra 2005 - második rész

Vágólapra másolva!
Kömlődi Ferenc Konvergencia, digitális kultúra 2005 című esszéjének második részében a Freee Magazin szerzője továbbfűzi gondolatmenetét, ezúttal a sejtautomata, a gépuralom és az ágensalapú modellezés irányába. Esszé a jövőbe - második rész.
Vágólapra másolva!

A Neumann János gépi reprodukcióról (önmásolásról), sejtautomatáról (cellular automaton) negyvenes években írt - végtelenített sakktáblára alkalmazott - tanulmányaiból gyökerező mesterségesélet-kutatás (Artificial Life, Alife) az anyagösszetevőktől független élő rendszerek dinamikáját, az anyag helyett egy magasabb szintet, az anyagok szerveződését vizsgálja.

A sejtautomata azonos szomszédsági mintázat alapján összekapcsolt, egymással szinkronban működő sejtek (cellák) összessége. Az egyes sejtek állapota kizárólag a saját és a szomszédok állapotától függ. Dinamikus, stilizált univerzumként is felfogható rendszer. A legegyszerűbb - egydimenziós - modell sejtjei két lehetséges állapotban (on/off) találhatók. Egy sejtsor ad hoc módon kerül egyik vagy másik állapotba. Az alatta lévő sor a második generáció; minden egyes sor állapota a felette találhatótól függ; viszonylag egyszerű, de bonyolult, önhasonló mintázatokat is eredményező szabályok, szabálysorok határozzák meg. A kétdimenziós automaták komplexebbek. (Legismertebb példájuk John Horton Conway hetvenes évek elején kidolgozott négyzethálós Életjátéka, a Game of Life.)

Működtetésükre az adaptáció és az optimalizáció problémáját is alkalmazva, a genetikus algoritmusokat "kitaláló" John Holland már a hatvanas években általános sejtautomata-szimuláló programot fejlesztett. Programjának finomított változatait a későbbiekben komplex adaptív rendszereken tesztelte: ökoszisztémán, emberi agyon és immunrendszeren, világvárosok (Tokió, New York) vérkeringésén. A részletek ugyan eltértek, a változásokkal szembeni koherencia viszont mindegyikre állt. Ebből a tényből vonta le azt a következtetést, hogy a modelleket valószínűleg általános érvényű elvek mozgatják. Az elemek módosulnak, de a nagy egész operatív marad.

Stephen Wolfram - vitatott, sokak által elutasított - az "új tudomány" alapművének szánt monumentális könyvében (A New Kind of Science, 2002) az összes egydimenziós automatát négy csoport valamelyikébe sorolja: homogén, ismétlődő minták, periodikus stabil szerkezetek, rendezetlen alakzatok és a legizgalmasabb, emergens módon létrejövő, az összetevőkből nem magyarázható bonyolult, időtálló struktúrák.

A jelen legérdekesebb sejtautomata-kutatásainak a komplex rendszerek tanulmányozásában élenjáró Santa Fe Intézet ad otthont. Genetikus algoritmusokkal vizsgálják, miként vezet az evolúció összetett információfeldolgozó-műveletekhez. Az intézetben dolgozó biológus, Stuart Kauffman szerint a darwini természetes kiválasztódás mellett az evolúciót, a bioszféra működését egy másik erő, az önszerveződés is meghatározza. A "spontán rend emergenciája" az élet eredetétől kezdve gigászi korporációk, vagy a kultúra működéséig mindenütt tetten érhető.

Forrás: [origo]

Az Őslénypark és a Vészhelyzet szerzője, a "techno-thriller" atyjaként emlegetett Michael Crichton 2002-ben publikálta eddigi legsikeresebb regényét, a mesterséges élet és intelligencia, nanotech és genetika világában kalandozó, a hightech árnyoldalait elképesztő tudományos alapossággal bemutató Prédá-t (Prey). A könyv (nemcsak témaválasztásában, hanem konklúziójában is) a technológiai fejlődés negatív hatásait erőteljesen hangsúlyozó művek vonulatába illeszkedik. Elszabadult nanorajai hollywoodi filmekben, scifikben, apokaliptikus és posztapokaliptikus képregényekben megjelenített gonosz Mars-lakók, emberpusztító robotok és androidok, gyilkolásra született alienek, világuralomra törő kollektív gépi intelligenciák testvérei. A sci-art szintén pesszimizmusba hajló genetikai determinizmusa helyett eluralkodik az általánosabb, kevésbé differenciált, időnként riogatásba átcsapó szkepszis.

A kételkedők nem várt személytől kaptak komoly szellemi muníciót: Bill Joy, a Sun Microsystem társalapítója a Wired magazin 2000. áprilisi számában monumentális tanulmányban fejtette ki a genetika, nanotechnológia, robotika (GNR) hármas veszélyeit (Why the Future Doesn't Need Us - A jövőnek miért nincs szüksége ránk?). Meglepő, hiszen Asimov és Heinlein jelentették gyermekkori alapélményeit, a nanotechnológia kulcsművének számító Teremtés motorjai (Engines of Creation, K. Eric Drexler, 1986) első olvasásra lenyűgözte, a hetvenes évek közepe óta számítógépes közegben él, mikroprocesszorokat, hálózati technológiákat fejleszt...