Happy Novi Sad

Szerencsére nem sikerült a vastag szemöldökű szerb politikusoknak meghiúsítani országuk legnagyobb fesztiválját, az Exitet, és így elmondhatjuk, hogy aki jót akar magának, jövőre feltétlenül látogasson el Újvidékre. Az Exit mára kétségtelenül Európa egyik legjobb fesztiválja.

fotó: Pritz Péter

Egy jó fesztiválnak két hátránya van. Egy: a marketingfasizmus. Az például, hogy csak sört és csak egyféle sört (Lavot) meg egyféle energiaitalt kapni, ami hiába kellemes először, másodszor, harmadszor, harmincadszor már kicsit uncsi. Kettő: a bőség zavara. Illetve, hogy nem lehetünk egyszerre több helyen.

Hazánk nagy barátjának, a breakbeat kishercegének, Adam Freelandnak így csak a végét kapjuk el (igaz, talán a legjobb részt: White Stripes-remix, Rage Against The Machine-, Nirvana-bootleg, Nirvana-blokk). A chillout-mester José Padilláról lemaradunk, vele már csak hajnalban futunk össze, amint kissé illuminált állapotban sétáltatja a lemezestáskáját. De még látjuk a progresszívben utazó amerikai-japán Satoshi Tomiie-t, aki kitekeri belőlünk a maradék energiát.

Hazafelé belebotlunk még Adam Freelandbe, aki egy üveg borba kapaszkodva tart a Dj-aréna felé, meg egy kisszínpadba, ami valószínűleg a díjnyertes nevű Deep, Down & Dirty Stage, a vár egyik aljában, ahol a napszakhoz képest (reggel fél hét) igen lendületes drum'n'bass szól, amire három srác nyomja szerbül az okosságot.

Ropunk egyet a szerb d+b-tesókkal, aztán lecsekkolunk egy kitartó őszszakállú rasztamant a reggae-színpadon, egy boltív alatt lelépcsőzünk a José Padilla-sessions helyszínére, ami egy homokkal feltöltött terasz, fekve táncolókkal és méltóságteljes Duna-kanyar-látképpel. Egy svájci-szerb lánytól még megtudjuk, hol lesz délután beachparty a Duna-parton ("ott"), és már ekkor tudjuk, hogy ide jövőre is visszajövünk.

Forrás: [origo]

Másnap reggel, illetve aznap délután ötkor a város főterén ebédelünk, kávézunk, fagyizunk, jópofizunk, lemezt vásárolunk - nagyon jó szerb elektronikákat, drum'n'basst, hiphopot. Új kedvenc az Ulice Vol. 1 válogatásról Struka előadásában az Igra je kurva, illetve Robin Hoodék nagylemezéről a Geto storija című szám. És aminek még nagyon lehet örülni, az az, hogy az intro szerbül úgy hangzik: inrojuice.

A város főtere és környező utcái leginkább a (pesti) Liszt Ferenc teret juttatja eszünkbe, mivel három darab kiülős kávézó vagy bár esik egy négyzetméterre, és tizenöt nő, de erre női olvasóink kedvéért többször nem térünk ki. (Fiúk, nagyon jók a csajok!!) Este bent is maradunk egy kicsit a fő-ulicén, és egy house, illetve egy rap/r'n'b-slágereket játszó hangos bárban felvesszük a ritmust azokkal a fiatalokkal is, akiket nem érdekel a fesztivál, aztán beugrunk kedvenc kocsmánkba, majd mintha mi sem lenne természetesebb, felsétálunk a várba.

Megnézzük a Brand New Heaviest, elegánsan rángatjuk a csípőnket elegáns soul-funkjukra, aztán lemondva az összes többi színpad programjáról, egy hatalmasat rázunk Neneh Cherryre. Bár biztosan koncerten sem rossz, az este Neneh-val igazi csemege: a hölgy dj-zik, beindult hiphopot nyom, s közben néha előre jön énekelni. Be is indulunk annyira, hogy hétig megint nem találunk haza. Kis dizsi, kis reggae, kis techno, sok sör.

Itt jegyeznénk meg, hogy ahhoz képest, hogy a Sziget örökös harcot vív a harmadik kerületi polgármesterrel, itt éjfélkor kezdődik a headliner koncertje a nagyszínpadon, és négyig játszik az utána következő másik nagy név, egy kis színpadon reggel hétkor még valami helyi hardcore-zenekar nyomja, a Dj-arénában pedig még fél kilenckor teltház van. Pedig, feltételezzük, a hang ott is ugyanúgy terjed...

fotó: Pritz Péter