A nagyit szeretem a legjobban!

Vágólapra másolva!
Mit lehet tenni, ha a kicsi a nagymamájához ragaszkodik inkább, nem a szüleihez? Hogyan lehet visszaállítani az édesanya tekintélyét? Meddig egészséges a kisgyermekkori maszturbáció? Milyen jelei vannak annak, ha a kicsi szorong a bölcsiben? Benda Viktória gyermekpszichológus válaszol.
Vágólapra másolva!

Mindenórás kismama vagyok három gyermekemmel, egy ötéves kisfiú és egy kétéves kislány anyukája. A problémám a kislánnyal kapcsolatos.

Január óta napi 2-3 órára fizetős bölcsődébe írattuk őt, hogy a kicsi megszületése után legyen olyan napszak, amikor a figyelmemet csak a kicsinek szentelhetem, és a kislány is kedvére barátkozhasson. A bölcsit hamar megszerette, jól kijön a dajkákkal, szívesen megy oda. De. Nem sokkal a bölcsi megkezdése után az addig jól alvó kislányunk éjszakánként elkezdett felébredni. Semmi nem nyugtatja meg, csak ha melléfekszünk - nem az ágyba, pokrócon a földre. Vagy én, vagy az édesapja. Van, hogy egy éjjel többször is felébred, és ez igen fárasztó. Nagyobb testvérével egy szobában alszik, egymással jól kijönnek. Kistestvére születését várja, az ismeretségi körben nemrég született kisbabával kedves és érdeklődő. Sokat babázik, egyébként csendes, visszahúzódó kislány.

Forrás: [origo]

Kérdésem az lenne, hogy jól tesszük-e, hogy melléfekszünk? Ez a kistestvére születése után még fárasztóbb lesz, hiszen így két gyerekhez kell felkelni. Ha sír, az viszont még nehezebb. Nem rontjuk el őt ezzel a viselkedéssel? Nem szokik hozzá?

A másik kérdésem az lenne, hogy a kicsi születését követő héten otthon maradjanak-e a nagyok az oviból és a bölcsiből, vagy jobb, ha nem zökkennek ki a napi rutinból? Erről a családban megoszlanak a vélemények. Mivel a kicsit is császármetszéssel fogom szülni (másik két gyermek is így született), feltehetően az első héten otthon is sokat kell pihennem majd, amit a gyerekek nehezen tolerálnak.

Ha csak azért íratták bölcsibe a lánykát, mert zavarná a születendő kicsivel töltött időt, akkor érdemes lenne átgondolni, vajon jót tettek-e ezzel a kislánynak. Kérdezhetném úgy is, hogy nem ártottak-e neki akaratukon kívül? (Ráadásul nem is biztos, hogy az anya pont abban az időszakban tud kizárólagos figyelmet szentelni a kicsinek, amikor kislánya nincs otthon.)

Egy kétéves kisgyermeknek csak annyiban van szüksége gyermekközösségre, amennyiben anyukájával vagy apukájával lehet ott. (Pl. játszótér, játszóház.) Lehet bármilyen aranyos és kedves az a gondozónő, de nem tudja helyettesíteni az anyát, akire leginkább szüksége van még.

Az anya megérti jelzéseit, ismeri szokásait, biztonságot ad a közelsége, megnyugtató a látványa, vigasztaló, ha sérelem éri. Nem ér fel vele semmilyen "barátkozás" lehetősége. (Természetesen vannak olyan családok, ahol anyagi szempontok döntenek a kisgyermek bölcsibe adásáról és az anya munkába állásáról.)

Azt, hogy mégsem érzi jól magát a bölcsiben, mutatják az éjszakai felriadások, amik nem sokkal a bölcsibe adás után jelentkeztek. És még valamit mutatnak: azt, hogy a kislány szeretne megfelelni szülei elvárásának. Napközben nem adja - szülei számára értehető - jelét annak, hogy nem akar otthonról elszakadni (sőt azt mutatja, hogy szeret bölcsibe menni - hiszen ez szülei elvárása), de éjszaka - a feldolgozás során - előtör belőle a szorongás.

Természetesen a felriadások alkalmával mindenkor nyugtassák meg közelségükkel - ha már a bölcsiben nincsenek vele. Vagy ringatással, vagy melléfekvéssel - ezzel nem rontják el, inkább vigaszt nyújtanak -, és hozzászokhat, mert ez számára kellemes érzés.

A kislány most a kistestvér születésével hátrányos helyzetbe kerülhet középső gyermekként. A születési sorrend vizsgálatok adatai alapján a középső gyermekre jut a legkevesebb figyelem a szülők részéről.

Ha lesz segítsége az első héten, azt javaslom, a két nagyobb testvér maradjon otthon. A testvérek közti kötődés kialakulása szempontjából nagy jelentősége van az első napoknak, heteknek. És anya ágya mellett annyi érdekes dolgot lehet csinálni egy kis apai segítséggel (játékokkal játszani, képeskönyvet nézegetni, vetíteni stb). Pár nap távollét után a két nagyobb gyermekének is hiányozni fog, ezért szeretnék majd bepótolni azt az időt. És ha apa elviszi őket sétálni, vagy játszótérre, akkor kicsit aludni is tud.

Kívánom, hogy teljék sok öröme mindhárom gyermekében!