Álombeli tévelygéseink

Olykor nem találjuk, elveszítjük azt, amit leginkább úgy szoktunk megfogalmazni, hogy az életünk értelme. Ilyenkor tévelygünk - a való életben és álmainkban egyaránt. Álombéli utazásunk maga az élet. Ha eltévedünk álmunkban, akkor az életünkben akadtunk el: nem értjük a világot, és benne önmagunkat.

Az élet bonyolultságát, kiismerhetetlenségét nagyon jól szemlélteti a labirintus. Számos zsákutcája az életbéli kudarcainkat jelképezi, amikor is "falba ütköztünk". Nem tudtuk megvalósítani egy tervünket, megismerkedtünk valakivel, azt hittük, szép barátság, szerelem lehet a kapcsolatból idővel, aztán nem lett belőle semmi. Így aztán zűrzavaros érzések lepnek meg minket, egyidőben támadó ellentétes előjelű vágyak lobbannak fel bennünk, egyszer emígy gondolkodunk adott dolgokról, egyszer amúgy. Ez a zárt szituáció (tehát, hogy végtére is képtelenek leszünk lépni, vágyainkat kielégíteni) kétségbeesetté is tehet bennünket, de felhasználhatjuk egyfajta befelé fordulásra is, melynek során meghányjuk-vetjük magunkban a dolgokat, a saját szerepünket bennük, és felülvizsgálhatjuk a történteket, a problémamegoldó szintjeinket.

A fogva tartottság a gödörbe, csapdába esés, börtönbe kerülés álomképi szintjéig is eljuthat - a probléma súlyossági fokától függően.

"Mélypontra jutott az élete" - mondja a magyar nyelv nagyon kifejezően.
A bizonytalanság álomban jelentkezhet úgy is, hogy nem állunk a magunk lábán, azaz nincs lábunk, leesik az egyik, vagy esetleg mindkettő. Ha nem tudjuk, hogy tudásainkat hogyan vigyük bele a gyakorlati életbe: nincs karunk, kézfejünk.

Az értelmünk kitalál dolgokat, de a testrészeink, fizikális, akarati erőink nem támogatják a személyiséget az értelme által kitalált dolgok véghezvitelében. A láb az, ami összeköt minket az anyaggal, az anyafölddel, a realitások talajával.
Ha van ugyan lábuk, de futóhomokon, vagy rengő talajon állunk, akkor a külső és /vagy belső egzisztenciánk inog. Az álombéli futóhomok esetében érdemes megnézni, hogy mire-kire építjük a biztonságunkat a nappali életünkben, az álombéli földrengéskor sokkal mélyebb, sorsszerűbb szintekről jön a nehezen átvészelhető változás. A földrengés során mélyreható változások jönnek létre, semmi sem marad olyan, mint korábban volt: új föld, új világ születik, de ez nem mehet végbe belső krízis nélkül.

A növények, az állatok, a gyerekek lényünk legmélyebb szféráit mutatják. Ha ezek a faktorok sérültként jelennek meg az álmainkban, akkor azt jelzik, hogy problémáink vannak az éretté válásunkkal kapcsolatban.

A növények kifordult gyökérzettel, fák törzsébe élesen belehasító balta, fémlemez, már éppen hogy csak élő növények, kiszáradó és meddő fák mutatják, hogy lényünk legmélye van alapjaiban felforgatva, megsebezve, elhanyagolva, elfelejtve.

Sok gyom az álomban mutatja, hogy elhanyagoltuk lelkünk ápolását, és a negatív erők lassan feleszik kultúrterületeinket.

Ha belső állataink félelemmel telítenek el minket, akkor mindez azt jelzi, hogy az ösztönvilágunk elhanyagolva érzi magát, és "a legjobb védekezés a támadás elvéhez" fordul segítségért, tehát valójában azért támad, mert fél.

Azt, hogy elveszítettük a kapcsolatot ösztönös, mély rétegeinkkel, valamint, hogy ezek ápolásra, szerető gondoskodásunkra szorulnak, mutatja, ha sérült, magukra hagyott beteg állatokkal, állatkölykökkel, illetve csecsemőkkel, kisgyermekekkel álmodunk.

Tévelygéseink időszakában ne feledjük, hogy minden krízis lehetőség is egyszerre arra, hogy befelé fordulással, önelemzéssel egy magasabb, tudatosabb személyiségszintre lépjünk!

Tar Ildikó