Úgy néz ki, megvadult

Mit tegyünk, ha dundi a gyerekünk: törődjünk bele, hogy ő húsosabb felnőtt lesz, vagy próbáljunk tenni valamit ez ellen? Mit akar elérni a gyerek azzal, semmit mást nem eszik a kenyéren és a tésztán kívül? Miért nem vezet célra a fizikai bántalmazás mint nevelési módszer, és mit alkalmazzunk helyette? Miért bántja a társait egy kisgyerek, és hogyan szoktassuk le róla? Benda Viktória pszichológus válaszol.

Van egy 3 éves fiam, de iszonyú rossz. Nem fogad szót, nem hallgat ránk, direkt csinálja a rosszat, hisztis, akaratos, makacs,"tagadó". Hozzá kell tenni, csak velünk, a szülőkkel ilyen, mással nem.

Első gyermekes szülők vagyunk, és megpróbálunk neki először mindent megmagyarázni, többször szólunk, majd utána csapunk. Nem verjük a gyerek fejét, de a szájára kap, ha harap és köpköd (amit szerintem a bölcsiben tanult), csúnyán beszél. Előfordul, hogy karmol, mar, verekszik, akkor kap a kezére, fenekére.

Rengeteget játszunk vele, sokat vagyunk a játszótéren, még a bölcsi után is. Nagyon sok szeretet van a gyerekben, és igényli is, és meg is kapja. Természetesen megpróbálunk az anyagi körülményekhez képest mindent megadni.

Hozzá kell tennem, hogy én is, és a párom is sokat dolgozunk.

Konkrét példák:

Ha rászólok, hogy ne dobáld a könyvet és magyarázom neki, hogy miért nem, rám nevet és folytatja.

Ha szólok neki, hogy ne köpködj, ugyanúgy folytatja, csak akkor hagyja abba, ha rácsapok a szájára.

Nagyon sokszor ellentmondásosan viselkedik. Egyik pillanatban állítja, hogy kéri a májkrémes kenyeret, megcsináljuk, utána azt mondja, hogy nem ezt kéri, hanem vajas kenyeret kér.

Ha tudja, hogy rosszat csinál, próbálja "takargatni", vagy letagadja, hiába mondjuk neki, hogy nem kap érte, csak mondja el, hogy mit tett.

Türelmetlen. Mindig mindent azonnal akar. Ha mondjuk neki, hogy megkapja az innivalót, csak várja meg, míg lerakjuk, ami a kezünkben van, azonnal nekiáll hisztizni, hogy neki most kell. Nagyon sokszor nyafogva beszél. Lehetne még ilyeneket írni a végtelenségig.

Nagyon belefáradtunk már, kérem, segítsen, mit tegyünk.

Kisfia a dackorszakban van, ezért érzi olyan nehéznek a nevelését mostanában! Ilyenkor az akaratát fokozottan érvényesíteni szeretné, feszegeti a korlátokat. Ebben a korban ez teljesen normális magatartás (például az, hogy türelmetlen, meg hogy nyafogva beszél) - nem rosszaság.

A gyermek lelki fejlődése folyamán nagyon meghatározó, ahogy szülei a viselkedésére reagálnak.

A fizikai bántalmazást (a kisgyerek szájára, kezére, fenekére ütést) több szempontból sem tartom elfogadható fegyelmezési módszernek:

1. A szülő reakciójának mintaadó szerepe van. Ha a gyermek azt látja, hogy szülei agresszióval reagálnak helytelennek tartott viselkedésére, akkor ő is ezt fogja tenni társaival szemben, ha nem úgy viselkednek, ahogy neki tetszik. Ez pedig nem helyeselhető, sőt paradox módon sokszor a szülő pont azt a viselkedést bünteti gyermekénél, amire saját maga példát mutat. (megüti őt azért, mert verekszik).
Egy másik megközelítésből nézve: a szülő agresszív megnyilvánulásával a benne felgyülemlett feszültségét vezeti le. Ezáltal a gyereknek arra is mintát ad, hogy a feszültséglevezetésnek egyik "elfogadható" módja a másik elleni fizikai agresszió.

2. A szülő gyermeke bántalmazásával kárt tesz a gyermek önbecsülésében. Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy szülei megütik, megverik őt, akkor rossznak, kárt okozónak fogja érezni magát - és e szerint is fog viselkedni. Ez lehet a magyarázat arra, hogy miért "rosszalkodik" a gyermeke. És ezért írtam előző levelemben azt, hogy a gyermek viselkedésével mindig jelez valamit, reagál az őt ért környezeti (szülői) hatásokra.

3. Ha a gyermek számunkra nem elfogadható viselkedését fizikai agresszióval büntetjük, a gyermekben megakadályozzuk annak lehetőségét, hogy ő maga is belássa tettének helytelenségét. Amint megszűnik jelenlétünk, vagy gyengül pozíciónk a szemében, a büntetett viselkedést produkálni fogja. Csak a büntetéstől való félelem tartja vissza, nem pedig saját lelkiismeretének szava. Sőt, ha tettéért megkapta a megszokott fizikai büntetést (ütést), már le is tudta a dolgot, annak belátása nélkül, hogy legközelebb ilyet ne tegyen. Őbenne ez úgy épül ki, hogy csinálhat "rosszat", de utána meg kell kapnia a megfelelő büntetést. Ezért addig nem is hagyja abba a helytelen viselkedést, amíg meg nem kapja, ami "jár" érte. Ezzel megszűnik a büntetéstől való félelme.

4. És végül még szeretnék arra is rámutatni, hogy a szülő gyermekével szembeni fizikai bántalmazása hosszú távon megmérgezi a bizalomteli anya-gyerek, szülő-gyerek kapcsolatot. A gyermekben olyan érzések épülnek ki szüleivel szemben, mint: félelem, bizalmatlanság, őszintétlenség, harag, ellenállás. Ezek pedig nem azokat a tulajdonságokat segítik elő, amelyeket gyermekünkben szeretnénk megtapasztalni.

Ezzel már magyarázatot is adtam, hogy kisfia viselkedése miért lett ilyen kibírhatatlan az önök számára. És azért csak önökkel viselkedik így, mert önök felől tapasztal fizikai büntetést: amelynek ezek a hatásai - ahogy ön is írta első levelében: "nem fogad szót, nem hallgat ránk, direkt csinálja a rosszat, hisztis, akaratos, makacs, "tagadó".

Akkor hogyan tudja gyermekét a kívánt viselkedésre ösztönözni?

Nagyon helyeslem, hogy próbálják gyermeküknek megmagyarázni, hogy melyik viselkedés miért nem elfogadható önök számára! Szeretnék megosztani önnel néhány további módszert, azokon a konkrét példákon, amelyeket leírt:

- Először is nézőpontváltás szükséges: mindig a helytelen cselekedetet minősítse, ne a kisfiát. Ő nem rossz, nem haszontalan. "Csak" amit csinál, azt nem tudja elfogadni. És ez nagy különbség!

- Ha valami olyat tesz, ami önnek elfogadhatatlan (pl. köpköd), mondja neki nyugodt hangon: "nem szeretem, ha köpködsz, mert a mi családunkban ez nem szokás. Légy szíves, ne köpködj! Nagyon gusztustalan dolog, ha az ember kiköpi a nyálát - én ezt nem szeretem látni." Persze kisfia majd próbál elmenni a végső határig (ütésig), de ezt ne várja meg: "Figyelj, nem foglak megütni, azt szeretném, hogy a kérésemre abbahagyd!" Ezt csak akkor fogja elhinni, ha meg is tapasztalja: vagyis elmegy a végső határig. Ne húzza fel magát rajta, mert ez egy tanulási folyamat! Gyermekének most meg kell tanulnia viselkedését belülről szabályozni.

- Próbálja elterelni gyermeke figyelmét a helytelen viselkedésről, és bizonyítsa be, hogy tényleg nem üti meg őt!

- Ha szükséges, vigye el onnan olyan helyre, ahol már nem tudja folytatni a nemkívánatos viselkedést (pl. ahol nincsenek könyvek, amiket dobálhatna) Vigye el a játszótérről, ha bánt másokat!

- Ha nem tudja eldönteni, hogy milyen kenyeret kér, hagyják abba az étkezést, valószínűleg nem éhes a gyermek. Ha mégis sír, hogy éhes, lehet egy utolsó választása. Ha az sem lesz jó, akkor be kell fejezni, majd a következő étkezésnél eszik. Ne menjen bele az alkudozásba!

- Nagyon fontos a következetesség: ha valamit elhatároz, akkor azt tartsa is be! Ne bizonytalanodjon el!

Természetesen a gyermek bizalmára épülő nevelési módszerek sok-sok türelmet és energiát igényelnek, de higgye el, hosszú távon megéri ezekhez folyamodni! Ráadásul a dackorszak nehézségei próbára is teszik a szülőket!

Biztosan nehezíti a helyzetét, hogy sokat dolgozik; de ha a kisfiával van, az az időszak legyen nyugodt, próbáljon meg teljesen ráhangolódni. Nagyon jó volt olvasnom, hogy gyermeke sok szeretetet igényel, és azt meg is kapja.

Kívánom, hogy a jövőben is tudja adni és kimutatni szeretetét kisfia felé!

Üdvözlettel Benda Viktória