A gyerekszoba a felnőttek találmánya

Valóban diszlexiás lesz-e egy gyerek, ha mozgásfejlődéséből kimarad a mászás? Jó-e ha csak hetente egyszer fürdetik a babát? Hogyan mondjuk el egy kislánynak, hogy meghalt a nagypapája? Miért nem tud egy hároméves egyedül aludni? Anyuka tanítsa-e otthon a gyereket, vagy valaki más segítsen a házi feladatban? Sződy Judit válaszol.

Van egy gyönyörű, okos, 3 éves kislányom. Fél éve bölcsödébe járunk, ahová szeret menni, eléggé önálló, barátkozó, nem félős gyermek. A probléma minden este kezdődik, ugyanis nem hajlandó nélkülem elaludni. Fél az egyedülléttől. Mára elértük, hogy néha elég, hogy a szobájában gubbasztok, és próbálom kivárni azt az időt, amikor már nyugodtan szuszog, hogy kisurranhassak. Sokszor annyira éberen alszik, hogy ha csak megmozdulok, máris sírdogál, hogy ne menjek ki. Sokszor több óráig tart az altatás. Ha mégis kimegyek, akkor addig hergeli magát, hogy a vacsorát is kihányja. Ha a surranás mégis sikerül, éjfél tájékán, ha megébred, máris átjön a szobánkba és befekszik a férjem és közém. Én dolgozom, és bár egyébként türelmes anya vagyok, esténként egy ilyen cirkusz után én is dühös és fáradt leszek. És ez már közel háromnegyed éve így van. Néha erősebb, néha gyengébb a hiszti és az alvás-cirkusz.
Kétéves koráig semmi gondunk nem volt, a kisszobában minden este egyedül aludt. Olvastam néhány szakirodalmat a témában, tudom, hogy határozottan ki kell menni este a szobából, miután elbúcsúztunk, ezt mégis megvalósíthatatlannak látom a hányásig menő sírás miatt. Kérlek, sürgősen adj valami hasznos tanácsot, mert rettenetesen fáradunk.

A "szakirodalom", ami a határozott távozást javasolja, és azt állítja, hogy a hányást a szülők manipulálására használja a gyerek, minden tudományos alapot nélkülöz, és tökéletesen figyelmen kívül hagyja a gyerek saját természetét, az anyai ösztönökről nem beszélve. Ez a gyerek nem játékból sír esténként, hanem azért, mert fél. Bizonytalan. Ezt nem lehet annyiban hagyni, el kell érni, hogy biztonságban érezze magát. A "gyerekszoba" a felnőttek találmánya, a gyereknek hat-hét éves koráig nincs rá szüksége. A másik szobában alvás még inkább eltér a gyerek igényeitől: az alvás különösen érzékeny fázis, az elválás fájdalma, a bizonytalanság ilyenkor fokozottan hatalmába keríti a kisgyereket.

A kulcsszó itt a biztonság. Azt javaslom, esténként teremtsetek olyan körülményeket, ami a gyereknek az állandóság (és emiatt a biztonság) érzését közvetíti: legyenek állandó esti rítusok: vacsora, fürdés, mese, éneklés, simogatás az ágyban. Mindennap ugyanúgy, ragaszkodva a sorrendhez, és nagyjából az időponthoz is. Nem baj, ha odabújsz a gyerek mellé, az se baj, ha egy kicsit elalszol mellette. Mondd el neki, hogy te is szeretsz vele összebújni, de utána el kell menned még egy kicsit, mert dolgod van. De mindig figyelsz rá, és visszajössz, ha baj van. Ha rossz, hogy éjjel befekszik az ágyatokba a kicsi, tegyetek le az ágyatok mellé egy matracot, és mondjátok meg neki, hogy átjöhet, de oda. Nyújtsd le neki a kezed, simogasd, így biztosítod róla, hogy vigyázol rá.