Tökéletes sütőtök

Vágólapra másolva!
Az ősz beköszöntével megérkezett a sütőtök a piacokra. Ha már megcsípte a dér, nekiláthatunk a sokféle egészséges és olcsó étel elkészítésének - szakácsunknak, Kaldeneker Györgynek mindig akad egy-két nagyszerű recept a tarsolyában.
Vágólapra másolva!

Indiánoktól, Indiába

Az észak-amerikai indiánok ízlelték meg először a sütőtököt, akik ezt a tápláló, energiában gazdag zöldségfélét szívesen beépítették az étrendjükbe, sőt, szárítva tartósították is.

Magjai az amerikai földrész felfedezése után, a kukoricával és burgonyával együtt kerültek Európába. A sütőtök Indiában is közkedvelt táplálék, édeskés ízéhez nagyon jól társulnak a csípős, testet is átmelegítő fűszerek.

Tökös-kókuszos curryhez vágjunk fel csíkokra egy darab piros kaliforniai paprikát és kockázzunk fel egy kisebb méretű kanadai sütőtököt. Hevítsünk fel egy evőkanálnyi olívaolajat egy lábasban, tegyük bele a felcsíkozott paprikát, majd egy perc pirítás után szórjuk meg két evőkanálnyi curry fűszerkeverékkel. Forrósítsuk jól össze, hogy a fűszerkeverék jól feloldódjon, majd adjuk hozzá a feldarabol tököt. Öntsünk rá négy deciliternyi kókusztejet és két decinyi vizet, annyit hogy éppen csak ellepje. Ízesítsük sóval, a merészebbek csípős hegyes paprikával, kevéske darált borssal és lefedve pároljuk puhára. Tálalás előtt egy csokornyi friss korianderlevelet keverjünk bele, hosszúszemű párolt rizzsel tálaljuk.

Gyerekeknek is nagyszerű

A bébik "legkényelmesebb" és legegészségesebb tápláléka az anyatej, de felcseperedésükhöz szükség van szilárd táplálékra is. Gyakorló szülők tapasztalatból tudhatják, hogy a kisgyermekek imádják a sütőtököt.

A hagyományos felfogás szerint szerint: főzz össze burgonyát zöldségekkel, gyümölcsökkel, májjal, csirkehússal, esetleg hallal. Turmixold jól össze, és ezzel tápláld gyermeked. A védőnő szerint azért érdemes burgonyát használni a kisbaba első szilárd táplálékaként, mert tápláló, és mert ritkán vált ki allergiát - a sütőtök viszont hasonlóan tápláló, de sokkal egészségesebb zöldségfélét. Tehát a bébiétel receptje a következőre módosult: vágj össze sütőtököt kisebb darabokra, tegyél mellé azokból az élelmiszerekből, amit épp ehet a gyerek (meggy, barack, csirkemell, főtt marhahús, csirkemáj, szálkanélküli halhús, sárgarépa, spenót, stb.) főzd össze és pürésítsd.

Tésztával krémesen

A sütőtök rokonait használjuk tésztákhoz is: például cukkinivel és tonhallal pillanatok alatt készíthetünk vacsorát. Sütőtökös tésztához, ha négy személyre készítjük, vágjunk 40 dekányi sütőtököt egy centis kockákra. Egy lábasban forrósítsunk fel két evőkanálnyi vajat, futtassunk meg benne egy gerezd összezúzott fokhagymát, majd adjuk hozzá a tökkockákat. Fűszerezzük összetépkedett rozmaringgal, reszelt citromhéjjel, őrölt szerecsendióval, sóval és kevéske darált borssal. Lefedve, kis lángon pároljuk 15 percig, míg a tök krémes nem lesz. Morzsoljunk hozzá még egy kanál vajat, majd keverjük össze 30 dkg kifőzött tésztával. Tálaljuk tányérokra, tetejét szórjuk meg reszelt parmezánnal, és rozmaring ágakkal dekoráljuk.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Desszertek sütőtökből

A sütőtök megállja helyet a desszertek és lekvárok között is. Finom édeskés lágy ízét jól kiegészítik a karácsonyi fűszerek. Nagyon jól illik hozzá a gyömbér, szerecsendió, szegfűszeg és a fahéj is. A megsütött tökhúst alapul véve kell elkészíteni az édességeket.

Narancsos sütőtöklekvár is készíthető belőle. Másfél kilónyi tököt reszeljünk le, majd tegyük egy lábasba, öntsünk rá annyi vizet, hogy épp ellepje. Főzzük körülbelül 10 percig. vegyük le a tűzről, majd ha kissé kihűlt keverjünk hozzá két darab narancs és három darab citrom összekockázott húsát, és kétdiónyi lereszelt friss gyömbért és 1 kg befőző cukrot. Tegyük vissza a tűzre, és lassú lángon főzzük még további 15 percig. Töltsük tisztára mosott befőttes üvegekbe a még forrásban lévő lekvárt, zárjuk le azonnal, majd fordítsuk fejre egy kis időre. Így nem kell tartósítószert használnunk a lekvár főzéshez.

Tökös-mákos rétesnek is jó a sütőtök. A lereszelt tököt kell összekeverni a cukros darált mazsolás mákkal, reszelt citrom vagy narancshéjjal kell ízesíteni, majd ezzel a töltelékkel kell a réteslapokat megtölteni.