Elkelt Keira Knightley Oscar-ruhája

Vágólapra másolva!
Keira Knightley Oscar-gálán viselt ruhája 4300 fontért kelt el az eBay internetes áruház árverésén. A Vera Wang tervezte költeményből befolyt összeget jótékony célra ajánlja fel a színésznő.
Vágólapra másolva!

A Büszkeség és balítélet sztárja a Kelet-Afrikában humanitárius munkát végző, Oxfam nevű szervezetet támogatja a ruha árából.

Az estélyit az utóbbi napokban a szervezet Notting Hill-i shopjában kiállították, Keira Knightley ünneplőjét számos érdeklődő meg is tekintette. Így aztán nagy volt a várakozás az árverés körül: az Oxfam munkatársai arról számoltak be, hogy ha sikerül 5000 font felett eladni a ruhát, akkor abból 500 gyerek étkeztetését lehet Afrikában megoldani. Végül ezt az álomhatárt nem sikerült átlépni, de a 4300 fontos végösszeg is nagy segítséget jelent a jótékonysági szervezet számára.

A bordó színű, tafotából varrott ruhának új tulajdonosa nem fedte fel kilétét, az eBay pedig nem adta ki a vásárló adatait. A 21 éves színésznő örömmel nyilatkozott az árverés után: "Nagyon boldog vagyok, hogy ennyiért kelt el a ruha. Az Oxfam munkája nagyon fontos, ezért nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen akcióban veszek részt. Remélem, hogy a Vera Wang ruha új tulajdonosa is elégedett, nagyon sokat segített."