Lebukott egy 17 éves fiú Kecskeméten, aki alvó barátjától lopta el a kocsiját

Vágólapra másolva!
Amíg aludt a náluk lakó barátja, ellopta annak a slusszkulcsát, és elhajtott autójával a 17 éves kecskeméti fiú - írják a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

A kecskeméti járőrök 2020. február 7-én hajnalban a Mária körúton állítottak meg egy autót.

A sofőr, egy helyi 17 éves fiú nem rendelkezett jogosítvánnyal.

Az eljárás során az is kiderült, hogy a fiatal a náluk lakó, éppen alvó barátjának autóját vitte el, de a tulajdonos erről nem tudott.

A sértett a rendőri intézkedést követően tudta meg, hogy a gyanúsított elemelte slusszkulcsát, és autóját elvitte egy körre.

A 17 éves fiúval szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt, valamint jármű önkényes elvétele bűncselekmény miatt indult eljárás.

A jelenleg szabadlábon védekező fiatal ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.