A békés megoldáson is elvérezhet Irán

Néhány amerikai stratégiai dokumentum szerint Washington feltehetően végső eszköznek tartogatja az esetleges iráni katonai beavatkozást, és valójában megelégedne azzal is, ha nyomásgyakorlással el tudná érni a teheráni politika változását. Úgy tűnik, hogy még az iszlamistákkal sincs komoly baja Washingtonnak, a lényeg, hogy ne borítsák fel a térség békéjét és ne veszélyeztessék az amerikai érdekeket. A nyomásgyakorlás bejáratott eszköze lehet az Irán elleni szigorú ENSZ-embargó bevezetése, ami ugyan elvben a civilek megóvását szolgálja, valójában azonban a fegyverek nélküli hadviselés egyik kegyetlen, sok szenvedést okozó módja.

"Teszt lesz a Tanács és az egész világ számára" - John Bolton szerint ez az iráni atomprogramról szóló BT-tanácskozás lényege. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján azonban ez a kijelentés nem több, mint a világ lelkiismeretének gyötrése. Az Egyesült Államoknak ugyanis már komoly rutinja van abban, hogyan használja fel politikai céljai elérésére az ENSZ-t, a NAÜ-t és a BT-t.

Az Egyesült Nemzetek Chartájának 41. bekezdése szerint a Biztonsági Tanács tagjai felszólíthatják a tagországokat, hogy "olyan intézkedéseket alkalmazzanak, amelyek fegyveres erők bevonása nélkül segítik intézkedéseinek megvalósulását". Ezek az úgynevezett szankciók, azaz különböző gazdasági, katonai megszorító intézkedések. Céljuk, hogy békés eszközökkel kényszerítsenek ki változást olyan ügyekben, amelyek egy térség békéjét vagy az emberi jogok érvényesülését veszélyeztetik.

Már Bill Clinton volt amerikai elnök is Irán elleni szankciók bevezetésére szólította fel az ENSZ-t. A jelenlegi külügyminiszter, Condoleezza Rice pedig az iráni ügyről tartott washingtoni sajtótájékoztatóján a lehetséges büntető intézkedéseket firtató újságírói kérdésre azt válaszolta: "azt hiszem, megtesszük a szükséges lépéseket". Ebben az USA egyébként is nagy mester: 1993-96 között 61 olyan amerikai törvény született, amely valamilyen szankciót léptetett életbe egy másik állammal szemben. A megszorítások a világ lakosságának 42 százalékát érintették. Az USA később sem hagyott fel ezzel a politikával, 2001-ig újabb 85 hasonló törvényt hoztak. Nincs ez másként az ENSZ BT-ben sem: az itt elfogadott szankciók 70 százalékát az USA kezdeményezte.

Annak ellenére ilyen népszerű fegyver a szankció, hogy a Global Policy Forum (GPF) tanulmánya szerint valójában fabatkát sem ér. Az egyik klasszikus példa az öbölháború utáni Irak esete. Az ENSZ 1991 után gazdasági szankciókat vezetett be Irakkal szemben. A megszorítások miatt az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok is csak korlátozott mértékben érték el Irakot. Öt év alatt az ország GDP-je 10 százalékkal zuhant, annak ellenére, hogy az iraki olajkincs mesés gazdagsággal kecsegtetett. Sorban jelentek meg a segélyszervezetek jelentései, amelyek szerint az embargó miatt Irakban kialakult helyzet katasztrófával fenyeget.

Ezt már nem nézhették tétlenül a nyugati hatalmak sem, az ENSZ védjegye alatt 1996-ban elindult az "Olajat élelmiszerért" program. A GPF tanulmánya szerint az Irakkal szemben bevezetett szankciók célja egyértelműen ez - azaz a program segítségével az olajár és -ellátás garantálása - volt, bár azt a tanulmány szerzője is elismeri, hogy a logikus következtetést nehéz bizonyítani. Bár a szankciók - így az Irakkal szembeni embargó - látszólagos célja az, hogy megkímélje a civil lakosságot egy esetleges háború borzalmaitól, az Unicef egyik jelentése szerint Irakban az "Olajat élelmiszerért" program beindulása előtt 500 ezer gyerek vesztette életét alultápláltság miatt. A számot az amerikai lapok általában eltúlzottnak tartják, az azonban biztos, hogy a békés embargót legalább annyian megszenvedték, mint egy esetleges katonai összetűzést.

Csúnyán felsült a BT az 1996-ban Burundiban bevezetett szankciókkal is. Az intézkedéseket a puccs és a nyomában kirobbant etnikai zavargások indokolták. 1996 nyarán a Tanács 5 tagú küldöttséget menesztett az országba, hogy megvizsgálják, milyen eredményre vezettek a szankciók. A helyzetet nevetségessé tette, hogy a küldöttség indulásával egy időben hozta nyilvánosságra jelentését az ENSZ egy másik, az élelmezési programért felelős szervezete. Ebben pedig az állt, hogy a BT által bevezetett szigorítások miatt százezrek ellátása került veszélybe, ennyi emberhez nem jut al ugyanis az élelmiszer- és gyógyszersegély. A BT szankció pedig csak tetézték a problémákat azzal, hogy hiperinflációt okoztak és a munkanélküliség hirtelen megugrásához vezettek.

A GPF tanulmánya szerint a többi példa is azt mutatja, hogy a szankciók nem hoznak gyors eredményt, viszont hozzájárulnak az érintett ország lakosságának megnyomorításához és növelik a bizonytalanságot. A büntető intézkedések pedig az elmúlt 15 évben egyre inkább divatba jönnek. A BT korábban csak Dél-Rhodesia (a mai Zimbabwe) és Dél-Afrika ellen vetette be ezt a fegyvert és ebben a két esetben sikerrel is jártak, igaz, Zimbabwéban például 13 évre volt szükség ehhez.

Kérdésessé teszi a szankciók létjogosultságát az is, hogy kiszabásuk szinte teljesen rendszertelen, és az összhang is megkérdőjelezhető. Az ENSZ BT által bevezetett szankcióknak mindössze 12 százaléka született közös megegyezéssel, a többi valamelyik BT-tag egyéni akciója volt, amihez sikerült támogatókat szereznie. Az USA mindennek ellenére feltehetően nem bánná, ha kicsit megszorongatnák Iránt és erre az amerikai védelmi stratégia szolgáltat magyarázatot.