A békés megoldáson is elvérezhet Irán

Néhány amerikai stratégiai dokumentum szerint Washington feltehetően végső eszköznek tartogatja az esetleges iráni katonai beavatkozást, és valójában megelégedne azzal is, ha nyomásgyakorlással el tudná érni a teheráni politika változását. Úgy tűnik, hogy még az iszlamistákkal sincs komoly baja Washingtonnak, a lényeg, hogy ne borítsák fel a térség békéjét és ne veszélyeztessék az amerikai érdekeket. A nyomásgyakorlás bejáratott eszköze lehet az Irán elleni szigorú ENSZ-embargó bevezetése, ami ugyan elvben a civilek megóvását szolgálja, valójában azonban a fegyverek nélküli hadviselés egyik kegyetlen, sok szenvedést okozó módja.

"A közeljövő kockázatai csillapodtak az iraki csapatok legyőzésével, de tudatában kell lennünk, hogy a térség dinamikája megváltozhat, és egy megfiatalodó Irak vagy egy újra felfegyverkező Irán még ebben az évtizedben átveheti a vezetést az Öböl térsége és erőforrásai fölött" - írta 1993-ben Donald Rumsfeld jelenlegi amerikai védelmi miniszter az USA akkori és Bush mostani külpolitikai stratégiájának alapját képező tanulmányában. A helyzet azóta sem változott sokat, Irán problémáit csak a konzervatív előretörés szaporította meg. Ennek első jele volt, amikor Bush 2002-es beszédében a gonosz tengelyéhez, azaz a terrorizmus támogatói közé sorolta Teheránt, a keményebb fellépés mellett azonban csak a tavalyi iráni választás után döntöttek.

A legtöbb szakértő szerint az USA és Irán viszonyát az 1979-es iszlamista forradalom megpecsételte, így nem véletlen, hogy 1980-ban még Szaddám Huszein Irakja mellé állt Washington a kezdődő irak-iráni háborúban. Egy 1985-ös stratégiai jelentés azonban már arról árulkodik, hogy az amerikai kormányzat hamar átértékelte lehetőségeit. A korábban szigorúan titkosnak minősített, "Amerikai politika Iránban" című irat lényegében arról szól, hogy az USA szempontjából semmilyen problémát nem jelent, hogy Iránban a vallási konzervatívok vették át a vezetést. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy "Iránt az egyik fő helyi erővé kell tenni mint nem kommunista olajhatalmat". Ezen kívül a célok között szerepel annak megakadályozása, hogy Teherán támogassa a terrorizmust és destabilizálja a térséget. Az iráni rendszer megdöntése azonban sehol nem bukkan fel a dokumentumban.

Az amerikai célok eléréséhez több eszközt határoz meg az irat: ezek közül a három legfontosabb a mérsékeltek támogatása, illetve a gazdasági és diplomáciai kapcsolatok fejlesztése, ami hosszú távon azt eredményezheti, hogy az iráni politikán keresztül az USA-nak befolyása lehet az olajárra. Bár a helyzet azóta jelentősen változott - nincs például már Szovjetunió - és az amerikai külpolitikai stratégia minden eleme természetesen nem ismerhető meg, az 1985-ös dokumentumban leírtakkal feltehetően most is kiegyezne Washington: erőszak nélkül, a környező nagyhatalmak - a Szovjetunió helyett ezúttal Oroszország és Kína - kiszorításával a térségi politika irányítójává válni.

A Guardian hívta fel rá a figyelmet, hogy a hazugságokkal és csúsztatásokkal övezett iraki háború után sem George Bush, sem Tony Blair nem nagyon tudna már támogatást szerezni egy újabb háborúhoz. Az iráni atomfenyegetés jó alapot jelenthet egy esetleges fegyveres rendezéshez, bár ehhez feltehetően komolyabb bizonyítékokra lesz szükség, mint amit Irak ügyében sütött el az Egyesült Államok, hiszen Bagdadot hónapokig vádolták azzal, hogy tömegpusztító fegyverei vannak, később azonban kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs.

Sok jel utal azonban arra, hogy Washington előbb megpróbálja másként rendezni a kérdést. A nyomás egyre nagyobb Iránon. Az atomkérdéssel párhuzamosan Teherán most belebonyolódik a Mohamed-karikatúrák ügyébe is. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter épp szerdán szólította fel Iránt és Szíriát, hogy hagyjanak fel a gúnyrajzok körül kialakult hisztériakeltéssel. Bush február eleji évértékelő beszédében pedig azt mondta, hogy az irániak "egy szűk körű vallási elit által fogságban tartott, elszigetelt és elnyomott emberek". Megüzente azt is, hogy velük nincs baja. Bár lehet, hogy lassan azért még ő is húz egy kicsit a nadrágszíjon.

Sáling Gergő