Vágólapra másolva!
Sir Paul McCartney és Sir Mick Jagger után Rod Stewart is megkapta a megtisztelő lovagi címet, méghozzá nem is akárhogy: a skót rockzenész annak az illusztris társaságnak lett a tagja, akiket II. Erzsébet 90. születésnapja alkalmából tüntetett ki.
Vágólapra másolva!

II. Erzsébet királynő születésnapja április 21-én volt, de a hagyományoknak megfelelően június második szombatján, azaz ma tartják a hivatalos ünnepségeket. Az MTI azt írja, hogy a ceremónia előestéjén ismertetett 118 oldalas születésnapi kitüntetési listán 1149 név szerepel, közülük tizenkilencen részesültek a legmagasabb, lovagi elismerésben, amely a Sir előnév használatára jogosít, és tizenhárman ennek női megfelelőjében, amellyel a Dame előnév jár.

A lovagi cím egyik kitüntetettje Rod Stewart lett, aki ezután a Sir Roderick megszólításra tarthat igényt. A 71 éves Rod Stewart a Guardian szerint nemcsak 45 éve tartó zenei karrierjével, és több mint 100 millió eladott lemezével érdemelte ki a címet, hanem a jótékonyság iránti elkötelezettségével is. Pénteken azt nyilatkozta, hogy a kitüntetés megkoronázta karrierjét, amelyet a brit közönségnek köszönhet, és ennél többet már nem is kérhetne.

- mondta Sir Roderick, ezzel utalva saját, You Wear it Well című számára.

Rod Stewart azt mondta, fantasztikus volt az egész élete és zenei pályafutása, és mást már nem is kíváhatna Forrás: AFP/Francesco Degasperi

A királnyő a brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjává avatta a 99 éves Vera Lynn énekesnőt, aki a II. világháború idején brit és szövetséges katonák millióiban tartotta a lelket dalaival. Ő énekelte a háború talán leghíresebb brit hazafias dalát, a White Cliffs of Dover-t (Dover fehér sziklái).Very Lynn már korábban megkapta a lovagi cím női változatát, most pedig egy másik óriási elismerésben részesült, hiszen a brit becsületrendnek mindig legfeljebb 65 tagja lehet.