Moby bulizik még egy utolsót

Amilyen hatalmas forgalom volt a múlt héten, olyannyira visszafogott a lemezipar most. Ráadásul a hét kétségtelenül legnagyobb érdeklődésre számot tartó lemezéről, az R.E.M. új albumáról külön cikkben írtunk, itt most négy marad. Köztük van Moby, aki ismét a tánczene felé fordult, aztán az elnyűhetetlen Counting Crows, a hiphop producerrel próbálkozó modern blues duó, a Black Keys, és végül a Guillemots excentrikus, helyét kereső popzenéje. Lemezajánló.

Counting Crows: Saturday Nights & Saturday Mornings

Várakozások: 1993 egyik legnagyobb slágere, a máig az "örökzöld" státuszban trónoló Mr. Jones olyasféle dal, amit jó eséllyel boldog-boldogtalan hallott már legalább egyszer, de - legalábbis mifelénk - az már korántsem biztos, hogy a hozzá tartozó zenekar neve is azonnal beugrana mindenkinek. Ami persze nem is csoda, hisz ez a szimpatikus és fülbemászó, kicsit az R.E.M.-et idéző kommersz gitárpop klasszikus azóta is a San Francisco-i Counting Crows életművének messze legismertebb darabja. Az Európában leginkább "egyslágeres csodaként" elkönyvelt zenekar hazájában, ha nincs is a legnagyobbak között, máig meglehetősen népszerű, és főként az énekes Adam Duritz szenvedélyes előadásmódjának köszönhetően legendásan jó koncertzenekar. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján alakult Counting Crows átlagban három-négy évenként jelentkezik újabb nagylemezzel (bár a legutóbbi Hard Candy óta már hat esztendő is eltelt), és bár sok esélyük nincs rá, hogy - legalábbis a kommercionális sikert tekintve - megismételjék az 1993-as nagy dobást, továbbra is biztos pontnak számítanak az amerikai mainstream rádiórock piacon.

Kiknek ajánlható: Az új album ismeretében is teljesen világos, hogy mit szeretnek a zenekaron annyira az óceán túloldalán: a Counting Crows nagyon fogyasztható és nagyon-nagyon amerikai zenét játszik, Byrds-féle, csilingelős country-rockból, rádióbaráttá puhított grunge-os alternatív gitárzenéből és Adam Duritz gyakran Micheal Stipe-osan modoros énekhangjából összeturmixolva, kissé laposan, de még európai füllel is befogadhatóan. A zenekar ötödik albuma egyébként afféle konceptlemez is egyben, a korong első felére a vérbő "rockolások", a másodikra pedig a countrys, visszafogottabb darabok kerültek; előbbiről a lendületes, Pearl Jam hatásokról tanúskodó 1492-t érdemes kiemelni, utóbbiról pedig a kilenceves-évek R.E.M. hangzását újrahasznosító, klipes You Can't Count On Me-t, és ez a két dal többé-kevésbé jól ki is jelöli a zenekar által bemozgott zenei spektrum két végpontját.

Kiknek ajánlható: Azoknak, akiket a kilencvenes évek közepén ki sem lehetett robbantani az MTV elől.

Olyan, mint: Megbízhatóan steril, fékezett habzású college-rock.

(SZSZCS)