Fiúk és lányok gitárokkal

A héten indie rockot és keresztény rap-metált kapunk, igazán nagy név most nem jelentetett meg lemezt, de ettől még van mit hallgatni. Hat év után tér vissza a Deal-nővérek kedvesen szétesett zenekara, a Breeders, két év és két szakítás után komolyabb és zűrösebb anyaggal jelentkezik a Long Blondes. A szokásost hozza a sztárvendégekkel megtámogatott P.O.D., tanári anyaggal ünnepli meg újjáalakulását a gitárpop-veterán James, és újabb trónkövetelő jelent meg a brit gitárszíntéren a Courteeners személyében. Lemezajánló.

The Long Blondes: Couples

Várakozások: Az utóbbi pár év egyik legnagyobb brit kritikai reménységeként induló sheffieldi Long Blondes intelligens és kifinomult indie gitárpoppal és Kate Jackson pengeélességű szövegeivel hamar belopta magát a közönség szívébe. Első kislemezeik komoly várakozást támasztottak a zenekarral szemben, mely aztán az első lemezével, a 2006-ban megjelent Someone To Drive You Home-mal bizonyított is. Az albumon a Blondie és a Pretenders világát nagyszerűen ötvöző dalok ugyan egyesek szerint nem olyan élesek és táncosak, mint a korai dalok alapján azt várni lehetett volna - a producer, a Pulpból ismert Russell Senior inkább a tradicionálisabb indie gitárhangzást preferálta az albumon. A három csajt és két fiút felvonultató Long Blondes mindezek ellenére egy sikeres bemutatkozó lemezzel jelezte, hogy a placcon van, és sokan a kétezres évek feminin Pulpját látták a zenekarban.

Eredmény: Új albumán a Long Blondes új utakra lépett, és a konzervatívabb Senior helyett a felkapott remixert és DJ-t, Erol Arkant kérték fel producernek, aki nemrég pont a Mystery Jets második lemezén töltötte be először ezt a tisztséget. A lemez címe - Couples, azaz Párok - egyrészt utal arra, hogy Kate Jackson kedvenc témája a párkapcsolatok nehézségeinek boncolgatása, másrészt arra, hogy rajta kívül két pár alkotta a zenekart, ám az elmúlt évben mindkettő szétment, de ettől még a zenekar együtt maradt. Olyannyira, hogy érezhetően változott a koncepció, és rögtön a kislemezdalnak választott Century olyan, mintha a Saint Etienne-t, de legalábbis a Ladytront hallanánk: jéghideg elektro-pop és hozzáillően hűvös énekhang, rendkívül sokat ígérő kezdés. Kár, hogy ezzel kicsit el is lövi a puskaport a zenekar, mert túl magasra helyezi a mércét, és ekkora dobás sajnos nincs több a lemezen. Fele-fele arányban hallható az első lemezt idéző posztpunkos indie pop, illetve a kísérletezőbb, sötétebb árnyalatú, elektronikusabb anyag. Mindenképpen változatosabb az album, mint a debütálás volt, ám az érezhető, hogy az újszerűségre törekvés kicsit a slágeresség rovására megy. Ennek következtében hiányoznak a további potenciális kislemezslágerek, más kérdés, hogy az olyan dalok, mint a Round The Hairpin vagy a Guilt azt mutatják, a későbbiekben még nagyobb dolgokat is várhatunk a Long Blondestól. A lécet azért a másodikkal albummal is átviszik, remélhetőleg a következő albumig a tagok magánéletében is kedvező fordulat áll majd be, és akkor ki tudja, mi minden történhet még itt...

Kiknek ajánlható: Akik hiányolnak egy igazán stílusos és karakán csajt a mai brit popzenéből.

Olyan, mint: Amikor a zűrös magánélet és a hosszú hónapokig tartó turnézás fárasztó hatása párosul a művészi előrelépéssel. Legalábbis ez hihető magyarázatnak tűnik.

(IB)