Vannak az emberi társadalmaknak természeti rendezőelvei? (3. rész)

http://www.dreamstime.com/stock-photo-green-paragraph-image8677990

Izgalmas intellektuális paradigma és kétség kívül eredeti meglátások jellemzik Dr. Tóth Máté: Fordulat – egy progresszív kezdet mítosza (2021, Boreas, Pátria Nyomda) címmel frissen megjelent könyvét. A Fordulat egy mély, mégis olvasmányos létszemléleti-világnézeti könyv, ami a jogtól, energetikától, államtudománytól, klímakérdéstől a közgazdaságon át a történelemig, jövőkutatásig, vallástörténetig és a filozófiáig terjedően fejt ki saját, egységes paradigmát. A szerzővel készült interjú harmadik részét olvashatják, az első rész itt, a második rész itt érhető el.

- Akkor mi a jog, az állam primordiális eredője?

A természetes jogérzék, mint a jog és így valamennyi jogintézmény valódi és legfontosabb motorja – ideértve az államot is – maga az egyénbe kódolt természeti jelenség, és ez az igazi „természetjog", nem az emberi jogoknak csúfolt kommunisztikus és posztliberális képzelgések. Lorenz mondja, hogy a jogérzékként leírt struktúrák tipikusan veleszületett (örökletes) magatartásmódokat takarnak! Ezek látványos eleme például a közösségellenes magatartások feletti felháborodás és a szankcionálásuk iránti vágy az altruista ember ösztöneként.

Ráadásul nyilvánvaló módon evolúciósan, biológiai adottságként vagyunk szabály- és közösségalkotók: a világ minden táján, minden korban szabályokat, erkölcsöt, jogot, törvényeket alkottak a társadalmak. Ezek pedig a mindenkori mítosz alatt összekapcsolódnak társadalmi renddé: ilyen módon az állam is az emberi természet kiszámítható terméke, hiszen a természetes társadalmi rend iránti igényünk van mögötte.

Az állam és jog primordiális alapjait egyrészt a természetes kiemelkedők által is látványos hatalmi jellegben, a mértékadó egység képessége és intenzitása mint kikényszeríthetőség jelenségében, másrészt visszatérően a biológiai-vérségi komponens tudatában (mint etnosz) azonosíthatjuk, amely harmadrészt sajátos viszonyban áll a mítosszal, az idealizmussal, vagyis az absztrakció képességével.

Személyiség-közösség-idealizmus vagy uralom-etnosz-mítosz: mindhárom természeti dimenzió a jogban és az államságban, melyek az archeofuturikus modern jelenségekben is fokozottan tetten érhetők és segítenek ezek megértésében. Végül nem csupán a jog és államiság alapjai, de még a jogrendszer felépítménye sem kivétel a primordiális működés alól, melyet – mélyen antidemokratikus – komplex hálózat-jellegében érhetjük tetten, éles kölcsönhatásban a vizsgált elemekkel.

- Az államon és a jogon kívül is kimutatható ez a három természeti eredőjű rendezőelv az emberi történelemben?

Az a megállapítás, hogy a népek, nemzetek legabsztraktabb, leginkább művinek hitt vívmányai, a jog és az állam is alapvetően természeti eredőjű jelenségek, egy igen jó lakmuszpapír. Ez alapján ugyanis a három primordiális rendezőelv, a személyiség-közösség-idealizmus (másképp: uralom-etnosz-mítosz) természeti triásza szépen kimutatható kell legyen a történelemben is. Hogy néz hát ki ezek közül az első, a primordiális uralom?

A rangsornak az egyenlőtlenségből mint természeti adottból (tényből) eredő, természettől való őseredeti ösztöne, a nagy akaratok szükségszerű, természeti kiemelkedésének akciója, végül a kockára tettség mint a primordiális egyenlőtlenségből fakadó mozgásnak a lélektani motorja a személyiség elve – ez pedig fiduciárius viszonyokat, bizalmat, hűséget feltételez és generál. Ezek mindig, mindenféle történelmi korban kimutathatók, az őskor belátott legkorábbi horizontjától az ókori népek felemelkedésén, majd a középkoron át a legújabb korig.

Gondoljunk csak Caesarra, Hunyadira és Napóleonra. Három eltérő kor szülöttei, mégis a természetes egyenlőtlenség szülte nagy akaratok, nagy kockára tettek mindhárman. A maguk természetes rátermettségével haladtak előre és hajlították magukhoz a történelmet: a mindenkor egyenlőtlen történelmet, mint mágnes a vasport vonzva magukhoz kortársaikat, hierarchikus, fiduciárius viszonyokat teremtve. Ez tehát egy természetes jelenség: a nagy személyiség uralmat szül. Mindig egyenlőtlenül.

Forrás: Milous Chab - Dreamstime

Míg a rangsor, a nagy akaratok és a kockára tettség a primordiális uralomra irányul a történelemben, addig a második rendezőelv, a közösséghez tartozás, a mi/ők, az altruizmus természet szerint a primordiális csoportra, legfőképp a vérségi, kiterjesztett (nagy)családra: a nemzetségre, törzsre, a nemzetre. Sokan tartják ezeket teljesen elavult kategóriáknak, megint mások meg modern, a legutóbbi századok által kitalált „képzelt" közösségeknek, de egyiküknek sincs igaza. A leszármazás ténye, és ennek természetes, mérethatékony egysége, az etnosz vagy nemzet a történelemben mindig és mindenhol, újra és újra jelentőséghez jut. Semmi és sehol nem tudja kiirtani, pontosan azért, mert elemi ősjelenség.

Ahogy a közösséghez tartozás, a mi/ők, az altruizmus a primordiális csoportra, az etnoszra irányul, a személyiség, a rangsor, a nagy akaratok és a kockára tettség pedig a primordiális uralomra, addig az idealizmus, a mítosz, vagyis a harmadik primordiális rendezőelv a primordiális önuralomra. Ez meggyőződésem szerint a legmagasabb érték, az ember önmaga fölé teremtésének ígérete és egyúttal legnagyobb eredménye, amit eddig elért. Az idealizmus, a primordiális önuralom, a „kellemetlen dolgokat szívesen tenni meg" lélektana, ez köszön vissza a nagy történelemformáló eszmékben, birodalmakban, vallásokban. Ezek által ástak csatornákat, emeltek piramisokat és egyáltalán: épültek fel a civilizációk.