Belvárosi összefogás a háború elől menekülők megsegítésére

Vágólapra másolva!
Az V. kerület mindig is híres volt összetartó közösségéről és ez a példás összefogás a háborús helyzetben is megmutatkozik. Belváros Önkormányzata a testvértelepülését, Rahót 1,5 millió Ft gyorssegéllyel támogatja a rengeteg odaérkező menekült ellátásában. Emellett Böröcz László országgyűlési képviselő kezdeményezéséhez csatlakozva Belváros Önkormányzata is adományátvételi helyszínként üzemel, ahol a tenni akarók tartós élelmiszert, bébiételt, pelenkát, takarót, tisztálkodó- és tisztítószereket adhatnak le. 
Vágólapra másolva!

A belvárosiak összetartása határokon átívelő, hiszen már nagymúltú hagyomány, hogy a magyarlakta testvértelepüléseket rendszeresen nyári gyermeküdültetéssel, karácsonyi cipősdoboz ajándékcsomagokkal vagy nemrégiben éppen Rahó települést egy tűzoltóautó átadásával támogatják. A háborús helyzetben is azonnal cselekedett Belváros Önkormányzatának testvérvárosi tanácsnoka és Rahó testvértelepülését minden lehetséges segítségéről és támogatásáról biztosította. Kárpátalját és a Rahói Járást eddig nem érintették a harcok, azonban rengeteg menekült érkezett ide, akiknek az ellátása megterhelő a település számára. Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester és a képviselő-testület minden tagja száz-százezer forinttal járult hozzá az összesen 1,5 millió forint összegű gyorssegélyhez, amelyet a terhek mérséklésére nyújtanak Rahó Önkormányzatának. Emellett Belváros Önkormányzata elkezdte felmérni és felkészíteni az alkalmas helyiségeket, ingatlanokat, hogy ha a szükség úgy hozná menekülteket tudjanak elszállásolni.

Mindemellett az V. kerület is csatlakozott Böröcz László országgyűlési képviselő kezdeményezéséhez, amelynek keretében gondoskodott róla, hogy az I., V., VIII., IX. kerületek mindegyikében álljanak nyitva olyan helyszínek, ahol a tenni akarók leadhatják az adományaikat. Szentgyörgyvölgyi Péter közösségi oldalán számolt be arról, hogy Belváros Önkormányzata az Erzsébet tér 4. szám alatti épületében, hétfőtől csütörtökig 10:00-14:00 időszakban fogadja az adományokat. Az összesen hat helyszínen tartós élelmiszert, bébiételt, pelenkát, takarót, tisztálkodó- és tisztítószereket fogadnak köszönettel. Továbbá, a Vigyél Haza Alapítvánnyal közösen a házi kedvenceknek is gyűjtést indítottak, így bontatlan csomagolású száraztápot és konzervet, kutyapelenkát, szállítódobozt is örömmel vesznek át az adománypontok mindegyikén. Az adományokat lehetőség szerint lezáratlan kartondobozba csomagolva és a tartalmát a dobozon feltüntetve kérik leadni. Az adománygyűjtési kezdeményezés megvalósulását Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester így összegezte: „Igazán büszke vagyok a belvárosiak támogató közösségére!"

A Vigyél Haza Alapítvány ma reggel a Hír TV-nek adott interjúban foglalta össze a négylábúak segítésével kapcsolatos legfontosabb információkat: https://youtu.be/zZUVoivKngc.

A felajánlások a következő helyszíneken és időpontokban adhatóak le:
I. kerület, Fő utca 28.
hétfő–péntek: 10:00–18:00

V. kerület, Belvárosi Polgári Szalon, Cukor utca 5.
hétfő–péntek: 8:00–18:00

V. kerület, Belváros Önkormányzata, Erzsébet tér 4.
hétfő–csütörtök: 10:00–14:00

V. kerület, Fiatalok az Összefogásért Egyesület, Honvéd utca 8.
hétfő–péntek: 11:00–17:00

VIII. kerület, Baross utca 19.
hétfő–péntek: 9:00–18:00

IX. kerület, Lónyay utca 48.
hétfő–péntek: 9:00–18:00