Borzasztó állapotok uralkodnak a Rudas Gyógyfürdőnél - fotó

Vágólapra másolva!
25-30 cicából álló macskafalka vert tanyát az első kerület egyik frekventált részén - írta a Metropol.
Vágólapra másolva!

Bár nem veszélyes az emberekre a cicafalka a szakember szerint, az I. kerületben mégsem mondható ideálisnak tömeges jelenlétük - írta a lap.

Eddig egy szervezet sem gyűjtötte be az állatokat, a járókelők pedig etetik, itatják őket, így még tovább szaporodnak

- tették hozzá.

A Ripost7 megkereste a Noé Állatotthon szóvivőjét. Schneider Kinga elmagyarázta, hogy a befogadás helyett a 4 lépésből álló TNR-módszert alkalmazzák:

A cicafalka Forrás: Metropol

„Az állatot befogják, majd az állatorvos ivartalanítja és parazitamentesíti, végül levágják az állat fülcsücskét. Ez az ivartalanított kóbor macskák nemzetközi ismertetőjegye" – mondta a szóvivő.

Ezt követően visszaengedik az állatot oda, ahol befogták, és ezek után már akár nyugodtan örökbe is fogadható. A kolóniában élő kóbor macskák egyébként emberre nem veszélyesek, kizárólag egymás között terjesztenek betegséget, ettől függetlenül

nem ideális a csapatos jelenlétük a városban.