Őket jelölték a Jószolgálat-díj különdíjára, ön dönthet!

Jószolgálat-díj, top
Vágólapra másolva!
Polgármester, aki szegény családból tört ki, és mára felszámolta falujában a bűnözést, trolibuszsofőr, aki sérült emberek álmait váltja valóra, civil emberek, akik egy magyar zsákfalu mélyszegénységben élő gyerekeinek nyújtanak segítő kezet és egy dinamikus, fiatal kerékpárosokból álló civil szervezet, akik két keréken viszik az adományokat a rászorulóknak. Ők négyen a Jószolgálat-díj különdíjának jelöltjei, és ön dönthet arról, ki kapja meg közülük. Bármelyikük megérdemelné.
Vágólapra másolva!

Civil összefogás a mélyszegénységben élő gyerekekért – Tarnabod és mi

Fotó: Csudai Sándor

Horgas Péter díszlet- és jelmeztervező mindenképpen cselekedni szeretne, és segítséget nyújtani valamilyen formában az éhező gyerekeknek. A háromgyerekes apuka 2015-ben úgy döntött, létrehozza a Nemzeti Minimum programot, hogy ezzel is felhívja a társadalom figyelmét a gyermekéhezésre. Ekkor került kapcsolatba Szemere Katalinnal, a Tarnabod és mi csoport alapítójával, és ezáltal a csoporttal is.

„Én két évvel ezelőtt kerültem bele a Tarnabod és mi csoportba. Az egyik kezdeményezője és vezetője Szemere Katalin újságíró. Most már két éve lassan, hogy elindítottuk a Nemzeti Minimum programot, ami a magyarországi gyermekéhezésre kívánta és kívánja felhívni a figyelmet. Ennek kapcsán kezdtem el dolgozni Katával, és így értesültem erről a kezdeményezésről, hogy ő évek óta jár Tarnabodba. Így lett az ismeretségünkből barátság" – emlékezett vissza a kezdetekre Horgas Péter.

A Tarnabod és mi csoport egyébként 2011-ben budapesti barátok összefogásával kezdődött, céljuk volt, hogy segítő kezet nyújtsanak halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek és családoknak Tarnabodon. Év közben is többször elutaznak Tarnabodra különböző adományokkal, babakocsikkal, babaágyakkal, inhaláló készülékekkel. A csoport kizárólag a közösségi oldalon van jelen, ott toborozzák az önkénteseket és a szükséges adományokat. Horgas Péter azt látta meg a csoportban, hogy itt ténylegesen van tenni akarás, ami szerinte a legfontosabb.

„Nagyon fontosnak tartottam azt, hogy legyen egy olyan konkrét ügy, program, ahol nemcsak a szavak és a számok szintjén, hanem konkrét élethelyzetekben és konkrét ügyekben tapasztalható mindaz, amiben mi a Nemzeti Minimum programban is beszéltünk. Így kapcsolódtam be a Tarnabod és mi csoportba. Először évi 1-2 alkalommal, utána, amikor már én is bekerültem akkor pedig gyakrabban kezdtünk el Tarnabodra járni, ma már ott tart a dolog, hogy a téli hónapokban havonta egyszer, általában hónap végén, a nyári hónapokban kéthavonta megyünk és főzünk, kb. 400-500 adagnyi ételt. Mi elsősorban a gyerekekre koncentrálunk, és most már a főzés mellett nagyon sok olyan program van, ami közösségfejlesztő vagy kulturális program."

A „Tarnabod és mi" csoportnak van egy főként budapesti értelmiségiekből álló stabil magja, de már csatlakoztak hozzájuk országosan is önkéntesek, sőt külföldön élő magyarok is. Közösségi oldalukat folyamatosan látogatják, valamint a látogatók száma növekvő tendenciát mutat. A díszlettervező elárulta azonban, hogy miért is van kemény mag, és milyen kihívásokkal néz szembe, miközben segítenek ezeken a gyerekeken és családjaikon.

A Tarnabod és mi csoport 2011-ben budapesti barátok összefogásával kezdődött, céljuk volt, hogy segítő kezet nyújtsanak halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek és családoknak Tarnabodon Fotó: Csudai Sándor

„A legfontosabb, hogy ebben a csapatban nagyon jó és nagyon hosszú időre szóló barátságok kötődtek, illetve ott Tarnabodon a gyakorlatban nagyon sok mindent megértettünk, például, hogy mit is jelent valójában ma Magyarországon a gyermekek éhezése, hogy ez van, és hogy ennek milyen sok összetevője van, az oktatástól az egészségügyön keresztül nagyon sok minden kinyílt. Nekem ez az életemben olyan, hogy egy hatalmas nagy probléma van egy faluban és én ezt ott látom, nem beszélve arról, hogy nagyon sok olyan személyes ismeretség és barátság alakult ki az ott élőkkel, amik egyben felelősséggel is járnak hosszú évekre. Amikor az ember megnyit az életében egy ilyen csatornát, akkor ez azzal is jár - ha ezt komolyan gondolja -, hogy felelősek vagyunk nagyon sok gyerekért, nagyon sok családért. Ez az életünk részévé vált. Mivel ez nem egy egyesület, hanem inkább egy baráti társaság, van egy 6-8 fős kemény mag, és minden egyes alkalommal, amikor megyünk Tarnabodra, mindig egy-egy új ember is csatlakozik hozzánk. Van olyan, aki megmarad, és a kemény mag részévé válik, és van olyan, aki 1-1,5 év után kiszáll, érthető és komoly okok miatt is. Az az igazság, hogy nagyon kemény helyzeteket láttunk, és nagyon kemény helyzetekben vagyunk sokszor, és ezt nem mindenki tudja elviselni és nem mindenki tudja tolerálni, mert ez tényleg megterhelő. A mai napig engem is minden alkalommal megráz és felzaklat, amit ott látok."

A facebookos szavazás ide kattintva érhető el.