Őket jelölték a Jószolgálat-díj különdíjára, ön dönthet!

Jószolgálat-díj, top
Vágólapra másolva!
Polgármester, aki szegény családból tört ki, és mára felszámolta falujában a bűnözést, trolibuszsofőr, aki sérült emberek álmait váltja valóra, civil emberek, akik egy magyar zsákfalu mélyszegénységben élő gyerekeinek nyújtanak segítő kezet és egy dinamikus, fiatal kerékpárosokból álló civil szervezet, akik két keréken viszik az adományokat a rászorulóknak. Ők négyen a Jószolgálat-díj különdíjának jelöltjei, és ön dönthet arról, ki kapja meg közülük. Bármelyikük megérdemelné.
Vágólapra másolva!

Két keréken száguldó jótevők – Budapest Bike Maffia

Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója Fotó: Mudra László

„2011-ben indultunk el, valójában az első gondolat az volt, hogy a hajléktalan embereken próbáltunk meg segíteni, ez volt az alapgondolat, hogy kimegyünk adományokkal, és együtt karácsonyozunk velük. Fontos cél volt, hogy a fiatalok tömegét érzékenyítsük a hajléktalansággal kapcsolatban, vagyis hogy ne úgy aposztrofálják, amit az utcán negatívan tapasztalnak" – emlékezett vissza Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója.

A Budapest Bike Maffia Magyarország egyik legdinamikusabb növekvő civil szervezete, fiatalos és innovatív. Ezek a kerékpáros fiatalok adományokat gyűjtenek, majd ezeket juttatják el a kerékpár segítségével a rászorulóknak. A civil magánakcióból, hogy pár fiatal barát összefog az éjszaka közepén, és elhatározza, hogy bringával ételt visz az aluljáróban fagyoskodó hajléktalanoknak, mára egy önálló szervezet lett. Az ételosztás ma már csak egy része a szervezet tevékenységének, emellett:

  • Piaci adománygyűjtés: Vasárnaponként az önkéntesek a Szimpla Kert őstermelői piacán várják az adományozó vásárlókat, akik egy vászontáskát tölthetnek meg tetszés szerint a piacon található árukkal. Ezeket az adományokat rászoruló nagycsaládosok kapják.
  • "Közös Lábos" főzések: Rendszeres időközönként, ugyancsak a Szimpla Kertben önkéntesek készítik el a napi menüt, amit a piacra látogatók megvásárolhatnak. A pénzből élelmiszert vásárolnak, amit kerékpárral osztanak szét a rászorulók között.
  • Közösségi főzések: Havonta többször főznek, esetenként más civil szervezetek bevonásával. Itt az önkéntesek adomány alapanyagokból meleg ételt készítenek, amit bedobozolnak, majd a hajléktalanoknak, családoknak szállítanak ki.
  • Menhelyek és más intézmények támogatása: A szakmailag fontos munkát végző, de nehéz helyzetben lévő szervezetek munkáját követik nyomon, és igyekeznek támogatást nyújtani. Most például állatmenhelyeket is látogatnak, tudtuk meg az alapítótól. Rendszeresen szerveznek biciklis túrákat a szentendrei Árvácska állatmenhelyre, őket többek között állateledellel, kutyasétáltatással segítik.

A szervezet tagjai, önkéntesei mind civilek, de időszakosan előfordul, hogy sztárok is beszállnak egy-egy adománygyűjtésbe. A Budapest Bike Maffia nemcsak fiatalos, de nagyon menő is. Ennek titkát el is árulta Havasi Zoltán: „A névválasztás és a forradalmiság az, ami miatt ez ennyire menő. Az önkéntességet mint olyat, meg azt, hogy jót cselekszünk másokkal: ezt kell menővé tenni. Nemcsak beszélünk arról, amit csinálni kellene, hanem csináljuk is, és egy nagyon fontos elem a bringa. A bringa évek óta adja a szabadságot, a forradalmiságot, van szubkultúrája, önmagában egy menő cucc, ezzel operálunk mi is, de nem feltétlenül direkt, hiszen mi is bringások vagyunk. Ettől függetlenül vannak olyan projektjeink, amik már nem csak bringával mennek."

A Budapest Bike Maffia Magyarország egyik legdinamikusabb növekvő civil szervezete, amely fiatalos és innovatív Fotó: Mudra László

Az alapító arról is beszélt, mi minden változott az elmúlt években, és milyen kihívások elé állítja őket az, hogy mára egy komoly szervezetként működnek: „A legnehezebb a szervezet szervezetté válása. Az elmúlt egy évet azzal töltöttük, hogy csináltunk egy professzionálisan működő szervezetet, és közben megtartottuk azt az ideológiát, amiből mi indultunk, hogy nem felejtjük el, hogy honnan jöttünk. Ez lehet a nehéz ebben az egészben, hogy ugyanúgy érintsük meg az embereket, a fiatalokat, és ne legyünk egy ilyen nagy intézményesült valami. Ez nehéz, de egyébként tök jól működik. Amikor profivá válsz, rendszerező szervezetté válsz, kereteket adsz, akkor lemorzsolódnak emberek - persze jönnek újak -, ebből szoktak lenni nézeteltérések, de ezeket kezeljük folyamatosan."

Olyannyira jönnek újak, hogy az elmúlt időszakban arra is volt példa, hogy külföldről is érdeklődtek fiatalok, hogy hogyan kerülhetnek be a szervezetbe önkéntesként. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy már a nemzetközi média is felfigyelt a szervezetre, és tudósítottak több akciójukról is. Mindemellett a Budapest Bike Maffia az elmúlt években több rangos díjat is megnyert.

A facebookos szavazás ide kattintva érhető el, de előtte feltétlenül olvassa el az írásunkat az utolsó jelöltről!