Őket jelölték a Jószolgálat-díj különdíjára, ön dönthet!

Jószolgálat-díj, top
Vágólapra másolva!
Polgármester, aki szegény családból tört ki, és mára felszámolta falujában a bűnözést, trolibuszsofőr, aki sérült emberek álmait váltja valóra, civil emberek, akik egy magyar zsákfalu mélyszegénységben élő gyerekeinek nyújtanak segítő kezet és egy dinamikus, fiatal kerékpárosokból álló civil szervezet, akik két keréken viszik az adományokat a rászorulóknak. Ők négyen a Jószolgálat-díj különdíjának jelöltjei, és ön dönthet arról, ki kapja meg közülük. Bármelyikük megérdemelné.
Vágólapra másolva!

A csodatevő polgármester – Bogdán László

Fotó: Szabó Gábor

Bogdán László a Baranya megyei Cserdi polgármestere. 11 éve már, hogy polgármestere a falunak, és a mai napig új ötletekkel áll elő, ő dolgozik a legtöbbet, és tesz mindennap azért, hogy a mintegy 426 főt számláló községben ne legyen bűnözés, és a munkanélküliség a lehető legkisebbre csökkenjen.

Bogdán László szegény cigány családban született. A pécsi fiú gyerekként átkerült a családjával Cserdibe, ahol a mai napig él. Körülményei miatt nem tanulhatott tovább, fiatalon kezdett el dolgozni. Alázatának és különleges képességeinek köszönhetően hamar kiderült, hogy – bár papíron nem járt ki mindent, amit lehetett – többre hivatott, mint mások. Vezetni tudja a környezetében lévő embereket, és jó példát tud mutatni a romáknak. A 70%-ban cigányok lakta településen szinte teljesen felszámolta a bűnözést és a munkanélküliséget.

A polgármestert a legtöbben a köcsögmentesítő akciójáról ismerik; egy olyan bűnmegelőzési programot indított, amely keretében cigány gyerekeket és felnőtteket vitt börtönlátogatásra, hogy elrettentő példát mutasson. Sikerült is, és nem csupán a programnak hála, hanem például annak a fóliasátornak is köszönhetően, amit hat éve hozott létre. A megtermelt feleslegből a rászorulók is kapnak országos szinten. A falu tulajdonában lévő földeken hagymát, krumplit termesztenek, állattartással foglalkoznak. Ha mindez nem lenne elég, létrehozott egy saját cigány márkát, a Lasipét, amely magyarul annyit tesz: jóság. Ez a cserdiek saját élelmiszermárkája, jellemzően savanyúságok. Mindezeknek köszönhetően, a 2006 előtti időszakban elkövetett 200 betörés helyett most már csupán 1-2 betörés történik évente.

A polgármester erőfeszítései nem csupán a cserdieknek szólnak. Mindenkihez szól, országos szinten és a roma vezetőknek is, mert véleménye szerint a cigánykérdés nem probléma, hanem egy megoldandó feladat, ami mellett nem lehet elmenni. Sőt, meg sem áll az országban, nemrég jött haza Amerikából, többek között az ENSZ épületében is tartott beszédet a cigányokat érintő kérdésekről. Például a cigány nők helyzetéről is, amely szintén fókuszban van Bogdán Lászlónál. Igyekszik megteremteni a lehetőségét, hogy a cigány nők ne legyenek alulképzettek a nagyon korai családalapítás miatt.

Nem csak a szervezésből veszi ki a részét Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az amerikai út Magyarországon sem ért véget, megkerestük a polgármestert, hogy megtudjuk, mit szól a jelöléséhez, hogyan ítéli meg a munkáját, de épp a temetőben volt; „Én magamat nem tudom megítélni, de éppen két közmunkással itt vagyok a temetőben. Egy a 20-as években Cserdiben élt család rokonai jönnek haza most Amerikából, rendbe teszem nekik a sírhelyet, gondoltam, örülnének neki. 426-an laknak Cserdiben, igyekszem mindenkivel jóban lenni. Az erős karakterű emberek megosztó emberek, és vagy szeretnek, vagy nem. A cigánykérdésben azt gondolom, hogy markáns fickó vagyok, és beleállok minden iszapba, de a hazámat sosem szidom. Most jöttem meg Amerikából, és büszke magyar ember voltam ott. Hogy telnek a napjaim... Hát megpróbál az ember jót tenni, a figyelem, az nem szükség, ami az ember körül kialakul, hanem kitüntetés. A kitüntetés az meg olyan élményt kerget az emberben, hogy akármennyire is mondjuk, hogy nem akarunk megfelelni, de a vágy, az mindenkiben ott van, hogy jó legyen, hogy jobban megítéljék, hogy szeressék. A szeretet, az inspirál, hogy még jobb legyek és még többet tegyek."

A facebookos szavazás ide kattintva érhető el, de előtte feltétlenül olvassa el az írásunkat a többi jelöltről is!