Sukoró-per újratöltve: Oszkó is vallomást tesz

Velencei-tó gémeskút Sukoró
Vágólapra másolva!
Oszkó Péter volt pénzügyminisztert is tanúként hallgatja meg a bíróság a szeptemberben folytatódó Sukoró-perben. A Sukorón meghiúsult kaszinóberuházás miatt Washingtonban, nemzetközi választott bíróság előtt folyó másik perben már novemberben ítélet várható: a tét 140 milliárd forint.
Vágólapra másolva!

"Nem szándékozom bojkottálni a bírósági tárgyalást, így, ha nem lesz halaszthatatlan elfoglaltságom, akkor természetesen teszek vallomást" – mondta az Origo kérdésére Oszkó Péter. A Bajnai-kormány volt pénzügyminiszterét az ítélkezési szünet után, szeptemberben folytatódó Sukoró-perben hallgatná meg tanúként a Szolnoki Törvényszék. Oszkót egyébként már kétszer idézték a büntetőeljárásban tanúként, de mindig közbejött valami, így eddig nem tudott vallomást tenni.

Másfél éve tárgyalják

Szeptember 8., 11., 15., 18. Négy tárgyalási napot tart egy hónap alatt a törvényszék a még 2013 januárjában indult perben; Oszkót 11-én 9 órára idézték be. A perben 142 tanút hallgatnak meg, de mivel a javán már túl vannak, nem kizárt, hogy még az idén meghozzák az elsőfokú ítéletet.

Sukoró, a King's City beruházás tervezett helyszíne a Velencei-tó partján Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Az eljárás idén májusban folytatódott hatásköri és jogértelmezési viták és féléves kényszerszünet után. Eddig tartott ugyanis, míg eldőlt, hogy az Országos Bírósági Hivatalt vezető Handó Tünde által az illetékes Budapestről Szolnokra áthelyezett ügy az Alkotmánybíróságnak az ügyáthelyezéseket lehetővé tevő törvényi szabályozást megsemmisítő döntése ellenére is maradhat vidéken.

A fél év késedelem miatt – mivel az utolsó tárgyalás óta a törvényben rögzített három hónapnál több idő telt el – elvileg elölről kellett volna kezdeni a büntetőper tárgyalását, de ez csak a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó szabály, és az eljárásnak ezen státusza megszűnt azzal, hogy tavaly nyáron kormánypárti javaslatra az Országgyűlés úgy módosította a büntetőeljárási törvényt, hogy a kiemelt ügyek felsorolásából kivették a hűtlen kezelést.

A telekcserével kezdődött

A Sukoróra tervezett King's City kaszinóváros beruházáshoz kapcsolódó telekcsereügylet miatt hűtlen kezelés kísérlete vádjával áll a bíróság előtt Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt volt értékesítési igazgató. Vádlott még Markó Andrea korábbi pénzügyminisztériumi szakállamtitkár, az értékbecslő és egy ügyvéd.

Azért csak kísérlet a vád, mert a telekcsere végül nem valósult meg. Ismert, hogy Joav Blum izraeli–magyar kettős állampolgárságú üzletember 2008-ban cserélte el pilisi és albertirsai gyümölcsöseit – több százmilliós ráfizetés mellett – az állam sukorói területeire.

A mostani büntetőper előzménye – és a vádlottakkal szembeni hűtlen kezelés kísérletének indoka – a telekcserével kapcsolatos, 2012-ben lezárt polgári per. Abban előbb az első-, majd a másodfokú bíróság, végül pedig – felülvizsgálati eljárásban – a Kúria is megállapította, hogy semmis a telekcsere, amelytől amúgy Blum el is állt időközben.

Gyurcsány nem lett vádlott

A Sukoró-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség által hivatali visszaéléssel meggyanúsított Gyurcsány Ferenc volt kormányfő végül nem lett vádlott, csak tanú, mert az ügyészég nem tudta alátámasztani a vádat. A vádhatóság arra a vélelmezésre épített csupán, hogy a kaszinóváros befektetőivel folytatott megbeszélésen a miniszterelnök „részéről a beruházás támogatása az utasítás jellegét mutatta”.

Gyurcsány Ferenc tanúvallomást tesz a Sukoró-perben 2013. augusztus 22-én Forrás: MTI/Mészáros János

Tanúként sem hallgatja meg a bíróság viszont a büntetőeljárásban Orbán Viktort, pedig tanúk és a nyomozati iratok is utaltak arra, hogy a beruházás ötlete és tervei eljutottak a Fidesz vezetéséhez is. A Népszava számolt be arról, hogy az egyik befektető nemcsak Gyurcsánnyal találkozott a beruházás miatt, hanem az ellenzék akkori vezetőjeként Orbánnal is: Martonyi János szadai villájában 2010 elején. Ezt először letagadták, végül elismerték a kormány részéről.

Washingtonban sok pénz a tét

Eközben augusztus 7-én lezárult a Washingtonban folyó beruházásvédelmi választott bírósági eljárás hivatalos szakasza, a tanácstagok most az ítéleten dolgoznak, ez eltarthat akár három hónapig is. A Világbank által létrehozott Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál indított eljárást még három éve a magyar állam ellen a Vigotop Ltd., amely a Sukorón kaszinóberuházást tervező befektetőket képviselő cég.

A választott bírósági eljárásban a mintegy egymilliárd eurósra tervezett beruházás meghiúsulása miatt 600 millió dollárt, vagyis mintegy 140 milliárd forintot követelnek a magyar államtól a befektetők. Köztük például a magyar felmenőkkel rendelkező Ronald S. Lauder, az Estée Lauder kozmetikai világcég alapítójának fia, a Budapesten zsidó iskolát alapító volt bécsi amerikai nagykövet, vagy a kozmetikai cégben jobbkeze, Fred H. Langhammer, továbbá Itzhak Fisher üzletember.