Morcos megegyezés született Romániával

Vágólapra másolva!
A státustörvény alkalmazásáról szóló magyar-román miniszterelnöki megegyezés két éve húzódó konfliktust hivatott lezárni. Az aradi Szabadság-szobor felállítása körüli vita miatt mégsem barátságos diplomáciai esemény volt az egyezség aláírása. Nastase román miniszterelnök csupán annyiban tette könnyebbé magyar kollégája kényszeredett helyzetét, hogy minden vitát az Orbán-kormányra fogott.
Vágólapra másolva!
MTI Fotó: Oláh Tibor
A vitatott szoborcsoport raktárban maradt

Medgyessy Péter hivatalba lépése óta kifejezetten jó viszonyra törekszik román kollégájával. Néhány havonta találkoznak, és több szimbolikus gesztust is tett a magyar diplomácia a román vezetés felé. Így például 2002 december elsején Medgyessy közösen ünnepelte Erdély Romániához csatolását Nastasével Budapesten. Néhány héttel ezelőtt pedig magánlátogatásra hívta Nastasét: a két miniszterelnök együt vadászott vadkacsákra Magyarországon.

A szobor-vita azonban megmérgezte a jó viszonyt. Egy 2001. októberi megállapodás értelmében ugyanis idén október 5-én, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója előtt egy nappal, Aradon vissza kellett volna állítani a Szabadság-szoborcsoportot. A szobrok allegorikus figurákat és a 13 vértanút ábrázolja. Az évtizedekkel ezelőtt eltávolított szobrok felújítása befejeződött, de a helyi hatóságok megakadályozták felállításukat. Adrian Nastase pedig kijelentette, hogy egyetért azzal, hogy a szobrokat ne állítsák fel Aradon.

Miután Ion Iliescu román elnökkel sem sikerült megállapodni a szobrokról a múlt héten Budapesten, Medgyessy hivatalba lépése óta először felfüggesztette a románokkal folytatott mosolydiplomáciát. Román lapértesülések szerint hétfő este tízig lebegtette, hogy egyáltalán elutazik-e Bukarestbe. Végül azt mondta, hogy a romániai magyarok érdekében vállalta az utat, de az eredeti programhoz képest jóval rövidebb időt, nem egészen négy órát töltött Bukarestben.

Medgyessy a korábbi romániai nyilatkozataihoz képest keményen fogalmazott: "Én nem várok többet román partnereimtől, mint azt, hogy megvalósítsák a korábbi megállapodást." Ezek szerint lényegi kérdésekben sokat engedett Magyarország a státustörvény körül, de a szobrok aradi felállításából már nem enged. A románok óvatosan lebegtették ugyan, hogy lehetne építeni egyszer egy megbékélési parkot valahol Aradnál, ahová ezek a szobrok is kerülhetnek, de semmilyen konkrét megállapodás sem született. Annyiban maradtak a felek, hogy a román kormány az RMDSZ-szel tárgyal év végéig a szobrok sorsáról. Medgyessy még egy ironikus beszólást is megengedett magának Bukarestben: mint mondta, Románia nem várhat magyar anyagi segítséget szoborparkhoz vagy hasonlóhoz, hiszen Románia nemzetközi szervezetek előtt épp azt bizonyítja, hogy működő piacgazdasága van.

A keményebb mondatok ellenére a magyar ellenzék abszolút bukásnak ítélte a magyar diplomácia bukaresti szereplését. "Lassan hozzászokunk, hogy Románia minden hónapban rituálisan megalázza Medgyessy Pétert" - fogalmazott Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke.

Nastase annyiban Medgyessy segítségére sietett, hogy közölte, minden vitának igazából az Orbán-kormány az oka. Ugyanis a státustörvény és a szobrokról szóló megállapodás is 2001-ben, a Fidesz-kormány alatt született. Ez az érvelés jelezheti, hogy nem akar rosszban lenni ezután sem Medgyessyvel, ugyanakkor érvelése nem megalapozott: a státustörvényt annak idején az MSZP is megszavazta, a szobrok helyreállításáról pedig a Nastase-kormány által kijelölt román diplomaták állapodtak meg.

Magyari Péter