Teljesen átalakul ez a nálunk is kedvelt üzletlánc

Vágólapra másolva!
Mindent felölelő márkaújítást jelentett be a Decathlon. A vállalat ennek keretében világszerte átalakítja üzleteit, és új céglogót vezet be.
Vágólapra másolva!

Átfogó arculatváltást jelentett be a Decathlon, mely a Retail Gazette beszámolója szerint teljes, globális működésüket érinti. Átalakítják üzleteiket, weboldalaikat, és arculatukban a cégnév mellett megjelenik egy új logó is, "Orbit" néven.

Globális arculatváltás jön a Decathlonnál
A látványterven egy üzlet képe új arculatával
Fotó: Decathlon Media Kitt

A sportszereket és túrafelszereléseket áruló nagyvállalat az arculatváltással egyúttal stratégiaváltásra is törekszik, azzal a céllal, hogy a vásárlók előtt a Nikehoz és az Adidashoz hasonló, értéket közvetítő vállalatként tűnjenek fel – írja a brit szaklap. Ezzel elősegíthetik a vásárlók kötödését a cég, illetve az újonnan bevezetett márka iránt.

A vállalat nem csak a kereskedelmi márkát, hanem a boltok és a werbáruházak kínálatában elérhető márkáit is újrapozícionálja.

Az 1976-ban alapított vállalat Magyarországon 19 éve van jelen. 

A bejelentett arculatváltás a magyar kiskereskedelmi piacon működő kéttucat áruházat is érinti,

de a változtatások megvalósításáról egyelőre csak annyit tudni, hogy a következő időszakban, hosszabb folyamat keretében zajlanak majd.

A cég arculatváltásra vonatkozó bejelentésével egyidejűleg közölte, hogy 2050-ig szeretnék elérni az egyenleg alapján nulla károsanyag-kibocsátást. Ahogy az Origo megírta, a környezeti terhelés csökkentése érdekében az áruházlánc egy-egy piacán visszavásárlási programot indított