Egy vásárló beperelte a Starbucksot, mert a gyümölcsös italában nem volt gyümölcs

Shake erdei gyümölcs egészséges ital
Vágólapra másolva!
Egy New York-i nő beperelte a Starbucksot, arra hivatkozva, hogy a kávézóban vásárolt gyümölcsös italában nem volt valódi gyümölcs. A nő szerint ezzel a Starbucks megtéveszti a fogyasztókat.
Vágólapra másolva!

A New York-i Joan Kominis még tavaly augusztusban nyújtott be bírósági keresetet a Starbucks ellen, miután

felháborodott azon, hogy a kávézóban vásárolt epres acai limonádéjában nem volt valódi acai.

Az acai egy tápanyagban dús antioxidáns bogyós gyümölcs, amely az acai pálma termése. A gyümölcs iránt az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a kereslet, és világszerte egyre több divatos kávézó és étteremlánc kezdte árulni az acait tartalmazó termékeket.

Kominis és kaliforniai felperestársa (Jason McAllister) most 5 millió dollárnyi kártérítést követelnek a kávézólánctól, és a keresetükben több más frissítő italra is hivatkoznak a Starbucks kínálatából.

A bírósági dokumentumok alapján a felperesek példaként hozták fel a Starbucks mangós-sárkánygyümölcsös (pitaya) limonádéját, amely nem tartalmaz mangót, illetve az ananászos-maracujás frissítőket, melyekben nincs maracuja.

Noha az elmúlt időszakban a Starbucks igyekezett elérni, hogy a bíróság ejtse az ügyet, most egy amerikai kerületi bíró elutasította a vállalat kérelmét.

A bíró ugyanis közölte, a vásárlók logikusan feltételezhetik, hogy a termékek valódi gyümölcsöket tartalmaznak.

A Starbucks úgy érvel, hogy a gyümölcsök feltűntetése a termékek nevében egyszerűen az italok ízére vonatkozik, és nem arra, hogy ezeket a gyümölcsöket konkrétan tartalmazzák is az italok.

Az eljárás még nem zárult le.

Forrás: New York Post

Cikkünk kiemelt képe illusztráció / forrás: 123rf.com