Vágólapra másolva!
Joe Eszterhas, a Flashdance és a Showgirls magyar származású forgatókönyvírója ismét egy női sors megörökítésére készül: Mexikó legismertebb vallási szimbólumának, a Guadalupei Szűzanyának az életéről írja következő filmjét - adta hírül szerdán a Variety. Az évtizedeken át legendásan kicsapongó életviteléről ismert Eszterhas 2001-ben egy súlyos betegség hatására hívő lett, azóta visszafogott életet él, és tavaly Crossbearer: A Memoir of Faith címmel könyvet írt Jézushoz fűződő viszonyáról.Joe Eszterhas ohiói otthonában tavaly nyáronEsterhas rögtön a második filmjével, az 1983-as Flashdance-szel óriási sikereket ért el, innentől kezdve pályája folyamatosan felfelé ívelt, csúcsát az Elemi ösztön jelentette. A Sharon Stone puncivillantós jelenete miatt elhíresült 1992-es erotikus thriller forgatókönyvéért 3 millió dolláros gázsit kapott, ami abban az időben rekordnak számított. A kilencvenes évek első felének legkeresettebb forgatókönyvíróját ezután elhagyta a szerencse, és bukást bukásra halmozva odáig jutott, hogy az Arany Málna díjkiosztón végül róla nevezték el a legrosszabb forgatókönyveknek járó elismerést. Eszterhas a kudarcok eredményeképp a kilencvenes évek végén visszavonult a filmezéstől, számos könyvet írt, köztük a magyarul is megjelent Hollywoodi fenevad és Ördögi kulcs Hollywoodhoz címűt. A szakmába a 2006-os Szabadság, szerelem-mel tért vissza, amelynek forgatókönyvét Gárdos Évával közösen írta.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=RdRdiUJQ43OqQ7dnA hírhedt kihallgatás-jelenet az Elemi ösztön-ből 
Vágólapra másolva!