Öt film, amely optimizmust önt beléd Négy esküvő és egy temetés (Four Weddings and a Funeral, 1994) Miről szól? Charles megrögzött agglegény, aki mellől folyamatosan fogyatkoznak egyedülálló ismerősei, de egy szép napon ő is megismeri a nőt, aki mellett esetleg hajlandó lesz lehorgonyozni. Hogyan hat? Hugh Grant egy csapásra elkábította a világ nőnemű felét kissé karót nyelt, de szexis figurájával, amit aztán kevésbé sikeresen azóta is újrahasznosít különféle filmekben. Mert Grant önmagában nem recept a sikerre, ahhoz kellett az író, Richard Curtis is. Ő úgy kerekített (szinte) minden figurának happy endet, hogy ironikus humorral lazította fel a mesét, és emiatt már-már elhittük, hogy tényleg lehet ilyen az élet, és megtalálhatja mindenki az igazit, akivel zuhogó esőben csókolózik a végefőcím alatt. + + + A szerelem hálójában (You've Got Mail, 1998) Miről szól? Adott egy nő, aki aranyos kis könyvesboltot vezet, és nap mint nap cseveg a neten egy titokzatos férfival, és adott egy férfi, aki egy könyvekkel kereskedő mamutáruház igazgatója és egy titokzatos nővel vált rendszeresen üzeneteket a neten. Vajon mi lesz ebből? Hogyan hat? A filmet pont akkor mutatták be, amikor robbanásszerű terjedésnek indult az internet, hát persze, hogy különös vonzereje volt egy olyan szerelmes mesének, ami azt állította, itt egy új lehetőség arra, hogy mindenki megtalálja az igazit. Akkoriban még Meg Ryannek is jól állt a szeleburdi fruskaszerep (pedig erősen közeledett már 40 felé) és elbűvölő volt a filmben az is, hogy New Yorkot kedélyes városkaként ábrázolta, ahol ősszel sült tök illata száll az utcákon, tavasszal pedig elnyomja az autózajt a madárcsicsergés. + + + Billy Elliot (Billy Elliot, 2000) Miről szól? A kiskamasz Billy Elliot a 80-as években egy angliai bányászvárosban rájön, hogy a balett a hivatása. Bányász apja nem lelkesedik az ötletért. Hogyan hat? Ez egy abszolút pozitív végkicsengésű felnövéstörténet, amiben a tehetség szép sorjában legyőzi az akadályokat. Nem élveznénk viszont ennyire, ha nem a végtelenül bájos Jamie Bell és a szokás szerint keményfejű melóst alakító, remek Gary Lewis apa-fiú harca keretében bontakozna ki a sztori, és ha a film T. Rex dominálta zenéje nem ingerelné a nézőt is azonnali táncra perdülésre. + + + Sakáltanya (Coyote Ugly, 2000) Miről szól? A gátlásos, ám tehetséges Violet vidékről New Yorkba költözik abban a reményben, hogy befuthat dalszerzőként, de addig is meg kell élnie valamiből, ezért elmegy dolgozni a Sakáltanya nevű mulatóba. Hogyan hat? Tény, hogy a film teljesen kiszámítható és néha nyálas is, és mégis... A Sakáltanyában játszódó jelenetek annyira duzzadnak a női energiától, hogy valószínűleg nincs az a nő, aki ne lélekben kicsit megerősödve hagyná el a mozit (a férfinézőkre gyakorolt hatásról inkább ne is beszéljünk). A feketére satírozott szemű Maria Bello vagánysága, Bridget Moynahan szexis mozdulatai és a lassan kinyíló naiv szőke annyi önbizalommal és életörömmel töltik fel az ember lányát, ami legalább egy hétre elég. + + + Hajrá, boldogság! (Happy-Go-Lucky, 2008) Miről szól? Poppy egy harmincéves tanítónő, aki semmi különöset nem csinál, csak felhőtlen boldogságban éli az életét. Hogyan hat? Poppy figurája olyan rendíthetetlenül jó kedélyű, hogy szinte már irreális. Tarkabarka ruhákban rohangál, mindenen nevet, és eszébe sem jut, hogy valami rossz is történhet vele az életben. Olyan őt nézni a moziban, mintha valaki jó szándékúan, de erőteljesen belecsípne az emberbe, figyelmeztetve arra a fontos közhelyre, hogy lényegesen jobban járunk az életben, ha megpróbáljuk a dolgok pozitív oldalát nézni.
|