Egy világ omlott össze

Vágólapra másolva!
Steven Spielberg új filmjét az egekig magasztalják az amerikai kritikusok, egy napon tartották a világpremiert, és mindenki úgy tesz, mintha nem vennék észre, hogy a rendező tőle nem megszokott minőségben, unalmas kliséket felvonultatva csupán annyit mutat meg, hogyan lehet földbe tiporni egy világirodalmi és egy médiatörténeti klasszikust.
Vágólapra másolva!

Na ezek azok a sikerek, amelyeket Steven Spielberg filmje, amely elvileg a könyv adaptációja, soha nem fog elérni, még akkor sem, ha a hollywoodi reklámgépezet beindul. Bár Spielberg komolyan átgondolta (nyilván) a témát, és jól érezhetően rájátszott korunk legnagyobb mumusára, a terrorizmus veszélyére is, egyszerűen silány és gyermeteg módon nyúlt hozzá egy igen komoly hagyatékkal rendelkező műhöz.

Az a legrosszabb moziélmény, amikor a néző a film végén nem képes másra, mint egy vállrándításra: ez mire volt jó? Ha belegondolunk, a sztoriban nem nagyon van lehetőség meglepetésre vagy nem várt csavarra - hiszen pontosan tudjuk, hogy az idegen támadóknak nem sikerül tervük. Akkor pontosan miben adhat pluszt egy ilyen mozi?

Hát például abban, ha mondjuk a modern technológiával megpróbáljuk rekonstruálni az 1938-as eseményeket, a rádiójáték éjszakáját. Lehetett volna mondjuk az, hogy míg Orson Welles és a többiek hülyére szívatják a derék, pulykán és krumplin jóllakott New Jersey-i polgárokat, addig tényleg készülődik egy ördögi invázió. Ehelyett mit kapunk? A New Jersey-i munkásosztályt szépen bemutatják. Családi gondok, elvált szülők kezelhetetlen tinédzserek, pánikbeteg kislány. Aztán jönnek a csápos izék, masináikat nem lehet elpusztítani, hősiesen küzd mindenki, de minden hiába, menekülni kell, de az is hiába - álljunk csak meg egy picit: ezt az egészet már láttuk valahol! Hol is?

Ja igen, az 1996-os A függetlenség napjá-ban. Ráadásul az összes űrlény, űrhajó, robot és stb. más filmekből van ollózva. A lények kísértetiesen hasonlítanak a Galaktikus invázió lényeihez, van a filmben némi Csillagok háborúja-utánérzés a lépegetőkkel, a lények hajói által kiadott mély búgó-zúgó hang meg mintha a szintén Spielberg nevével fémjelzett Harmadik típusú találkozások-ból lenne átvéve. Rendben, szóval sci-fi szinten újat nem kapunk látványban, élményben, filozófiában sem. Mit kapunk akkor?

Klisék és egy idegesítő kislány

Az erkölcsi mondanivaló is komoly: a legfontosabb a család, annál talán egy kicsit fontosabb a haza védelme (ez nyitott kérdés marad), az emberiség nem érdemli meg, hogy megmentsék, hisz saját magát is pusztítja - tehát sok unalomig szajkózott üresnek ható frázis. Spielberg egy igazi színházi eszközt is bevetett, hogy még érdekesebb legyen a cselekmény, méghozzá a "ha van egy pisztoly a darabban, az biztosan el fog sülni" szabályt. Sőt - még halált is okoz!

Forrás: UIP Dunafilm
Tim Robbins és Tom Cruise | Nézz még több képet a filmből!

Az egyetlen, valóban humoros (és annak is szánt) jelenet a filmben az, amikor a főszereplő fia rémülten kérdezi apjától, mi történik. Terroristák? - teszi fel a kérdést. A válasz: Nem, ezek máshonnan jöttek. Honnan, Európából? - hangzik az új kérdés, és a néző - legalábbis az európai néző - nevet. Az öröm azonban nem tart sokáig, hiszen fülsiketítő sikoly hallatszik. Az a fajta, amit annyiszor hallhattunk áruházakban vagy a strandon, elkényeztetett, családjukat terrorizáló kislányoktól. Sajnos, a Dakota Fanning által játszott, a filmben egyébként teljesen hiteles szereplőt annyiszor készteti sikolyra a rendező, hogy az ember abban reménykedik, valami űrlépegető előbb-utóbb porrá zúzza.